Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2002. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium.(Acta Academiae Agriensis : Nova series)

Nemes Lajos: Kossuth iratok a Heves Megyei Levéltárban

miként ő a hon iránti kötelességét teljesíteni kész leszen. A Honvédelmi Bizottmány elnöke, Kossuth Lajos" 1 6. 1848. december 13. Budapest „Az Országos Honvédelmi bizottmány. Miután a Kassa melletti veszte­ség a hazát méltán nagy aggodalomba ejtette, az ország épsége megkívánja, hogy Schlick a maga seregével előnyomulásában nemcsak meggátoltassék, hanem kivezettessék, sőt megsemmisíttessék. Minden véderőt össze kell vonni, minden lehető eszközét a győzelemnek előteremteni. Mi fontosnak tartja a kormány ez országrész csendben tartását, mely erejének egyik kútfe­je. Bevallotta akkor, midőn a hadügyminisztert a sereg vezérletével megbíz­ta. Épp azon okból Szemere Bertalan urat teljes hatalmú kormánybiztosnak a honvédelmi bizottmány ezennel kinevezi, akképpen, hogy Gömör, Abaúj, Szepes, Sáros, Torna, Zemplén, Szabolcs, Borsod, Heves, Pest vármegyék­ben, a Hajdú és Jászkun kerületekben, mindent tehessen, rendelhessen, pa­rancsolhasson,, amit az ellenség meggyőzésére, megsemmisítésére, szüksé­gesnek és kívánatosnak tart. E tekintetben rendeleteinek a megnevezett me­gyék és kerületek, sőt a már kinevezett kormánybiztosok is pontosan és fele­lősség terhe alatt minden feltétel nélkül engedelmeskedni kötelességüknek ismerjék. Különben semmi szín alatt nem cselekedvén. Az Országos Honvé­delmi Bizottmány Kossuth Lajos elnök" 1 . 1848. december 14. Budapest. „A Honvédelmi Bizottmány elnöke Heves Megye közönségének. Halassy Béla ezelőtt több hetekkel a honvédelmi bizottmány előtt megjelenvén, azt állította, hogy ő az Erdélyt fenyegető ellenség ellen Szabolcsban nagyobb számú önkénteseket kiállított, s ezeknek előleges költségéül az álladalmi pénztárból 1000 pengő forintot felvett. Miután azonban a honvédelmi bi­zottmánynak hivatalos úton nem csak az jutott tudomására, hogy nevezett Halassy Béla Szabolcsban egyetlen egy önkéntest sem állított, hanem arról is értesült, miként ő a kérdéses összeget elkártyázván, az álladalom pénzével ily hűtlenül sáfárkodott, annál fogva az országos honvédelmi bizottmány az állomány kármentesítését eszközöltetni kötelességének tartván, felhívja e megyét, hogy arról van e Halassy Bélának Hevesben, vagy más megyében vagyona? Erről haladék nélkül értesítse. A Honvédelmi Bizottmány elnöke Kossuth Lajos" 1 8. 1849. január 2. Szolnok „A Honvédelmi Bizottmány elnökétől, Heves Vármegye közönségének! A Tisza Szabályozási Társulat munkáinak előmozdítására 1200 horvát fo­1 6 HML Eger v. ir. V-l/b/510. 1 7 HML Heves és K-Sz. Vármegye közgy. ir. IV-l/b/610. 1848:1639. 1 8 HML Heves és K-Sz. Vármegye közgy. ir. IV-l/b/611. 1849:4. 196

Next

/
Oldalképek
Tartalom