Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2002. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium.(Acta Academiae Agriensis : Nova series)
Kiss László: Kossuth Lajos és szlovák nemzetiségű vitapartnerei
szlovák hazafiakat ért erőszakot, a szlávokat ért csúfolódó túlzásokat és azokat a vádakat, miszerint ők „rossz hazafiak", „anyagyi!kosok"stb. Nem minden él nélkül jegyezte meg, hogy „tán a gombkötőségen s marhaganéjból tűzifát képző művészeten kívül" a tót a magyartól nem sok mindent tanult. Magyarizációval nem az egész „nemes és tisztelt magyar nép"vádolta, hanem csupán az „ultramagyarok", és főleg „álmagyarok" közül kikerülő fanatikusokat. Azokra a renegátokra gondolt, akik „magukat valódi magyaroknak akarván tartani" dühösen támadják a tótokat és közöttük nemzeti gyűlölködést szítanak. (Ugyanebben az évben Ondrej Soltys álnév alatt megjelent cseh nyelvű „Apológiá"-ja sem annyira a magyarokat, mint a nemzetüktől elpártoló „odrodilec"-eket ostorozta.) Caplovic önmagát olyan „született magyarországi tót"-nak tartotta, aki nem kifogásolta, hogy az ügyvezetés nyelvévé emelt magyart a tótoknak is szorgalmasan kell tanulniuk. Ám ezt úgy kell tenni - javasolta -, hogy eközben saját anyanyelvüket el ne hanyagolják, hogy szlávok maradhassanak. 4 6 A Lipcsében német nyelven megjelent „Szlavizmus és pszeudomagyarizmus" c. írásában ugyancsak az álmagyaroknak titulált asszimiláns szlovákokat támadta, mert ők ágáltak legjobban a szlovák nyelv ellen. Szarka László az asszimilációnak ezt az egyoldalú és végletes megítélését a szlovák értelmiség elmagyarosodásának visszahatásaként értékeli. 4 7 A lőcsei Jitrenka és a pánszlávizmus vádjának kérdésében szlovák részről a legkeményebb választ Ján Chalupka adta 1841-ben Lipcsében, álnéven kiadott, Zaynak és Pulszkynak címzett német és cseh nyelvű brosúráiban. 4 8 Az 1840-1843-as „viharos események" második évében, 1841-ben L.Stúr sem tétlenkedett. A szlovák nemzetébresztők ún. „harmadik nemzedéké"-nek vezető képviselője - több társához hasonlóan - ekkor már a „közös magyarországi haza" újfajta felfogását vallotta. A magyarságában mégis megtámadott Stúr a „Századunk"-ban arról biztosította vádlóját, Tomka Kálmánt, hogy ő mindig és mindenütt magyarnak tartotta és mondta magát, de sohasem született magyarnak, mivel ő született szláv. Nem sokkal később a szláv nemzetiséghez és a magyar hazához való kettős kötődését újból megismételte. Hangsúlyozta, hogy ha ő magyarnak is mondja magát, „de nemzetiségi tekintetben soha sem, mert én szláv vagyok s az is maradandók. Nemzetiséggel nem lehet s nem is szabad tetszésünk szerint ide s tova tétovázni s játszani, mert ez egész létünkben alapul s minden nemzetnek szent tulajdona, melyet én sem enyimnél, sem másénál soha nem sértettem, sérteni nem fogok. " Stúr Lajos (sic!) azt is kikérte magának, hogy őt a haza iránti kötelességek leckéjéből bárki kioktassa. 4 9 Ugyancsak 1841-ből való a „Stary i novy vék Slovákű" (A szlovákok régi és új korszaka) című röpirata, amely inkább a hagyományos védőiratok (apológiák) körébe tartozik. E kéziratban maradt munkával az volt az alapvető célja, hogy védelmezze a szlovákok egyenjo1 74
