Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2003. Oktatástechnológia. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 26)
FORGÓ SÁNDOR—HÄUSER ZOLTÁN—KIS-TÓTH LAJOS: E-learning kurzusok és a minőségbiztosítás kérdései
4.2.2. Nemzetközi szervezetek Nemzetközi szervezetek, kamarák, szakági minisztériumok ajánlásai, akkreditációja: ez a modell érvényesül pl. az USÁ-ban, az Egyesült Királyságban, ahol a nyitott képzés, e-tanulás szabványai sokszor egymással versenyezve jelentek meg a képzési piac egyes szintjein. Közel tél tucat szervezet foglalkozik az internetes oktatás szabványosításával. A szervezetek között találhatunk államilag támogatottat és magántulajdonú vállalatok csoportját is. A legjelentősebb szervezetek közé tartozik az amerikai repülési iparág CBT bizottsága (AICC) éppúgy, mint az amerikai védelmi minisztérium egy iniciatívája, vagy egy szoftverfejlesztő cégekből és állami intézményekből álló konzorcium. De ide tartozik a technikai munkásságáért elismert Institute of Electrical and Electronics Engineers is. A nagyobb szervezetek mellett találhatóak kisebbek is, melyek a szabványokat, szabályrendszereket a helyi igényekhez próbálják igazítani. Ilyen szervezet például a CEN - ' European Committee for Standardization' ( http://www.cenorm.b e ), amely a technikai szabványok harmonizációját tűzte ki céljául Európában. Ezek a szervezetek bizonyos mértékig együttműködnek annak érdekében, hogy egy - az internetes oktatási iparágat a lehető legnagyobb mértékben átfogó - szabályrendszert dolgozzanak ki, amely lehetőséget biztosít az oktatási anyagok és környezetek súrlódásmentes működéséhez, illetve egy többnyire XML-alapú, kisebb elemekből felépülő tananyag fejlesztéséhez. Ezek a szabványok nagymértékben épülnek egymásra, és egy lehetőleg egységes szabványrendszer kidolgozásának érdekében az utóbbi időben különböző konferenciák és műhelyek keretében számos próbálkozás született e szabványok összehangolására. Az összhang azonban még nem tökéletes. Az alábbiakban a meglévő szervezeteket kívánjuk bemutatni. Az AICC a legrégebbi szervezet, amely ajánlásokat készít a CBT tananyagok fejlesztéséhez. 1988-ban alapították. Eleinte a repülési ágazat számára készítettek javaslatokat, ma azonban általánosan elismert ez irányú tevékenységük. 1 2 Az IMS-t 1997-ben alapították a National Learning Infrastructure Initiative od EDUCASE keretén belül. Az IMS projekt célja az, hogy az LMS rendszerek számára XML-alapú metaadat-specifikációkat dolgozzon ki. A szervezet szabványait több szabványalkotó szervezet - így az AICC és az ADL - valamint termékgyártók is átveszik. Az IMS által kidolgozott specifikációk a következő területekre vonatkoznak: - Diákinformációs modell (LIP) - Tartalom-csomag specifikáció (CP) - Kérdés- és tesztspecifikáció (QTI) - Metaadat-specifikáció (MD) 1 2 Azoknak a termékeknek a listája, melyeket az AICC szervezet tanúsítvánnyal látott el, illetve melyeket az AICC irányvonalaknak megfelelően dolgoztak ki, és ezt le is tesztelték, megtalálható a http://www.aicc.org/paaes/cert.ht m és a http://www.aicc.org/paees/desi gn.ht m weboldalakon. 42