Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2004. Sectio Scientiarum Economicarum et Socialium (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 31)

Grétsy László: A mai magyar sajtónyelv

lasztani igéjétől, hanem a kettőt megbonthatatlan egységként kezeli. Egy példa a sajtóból, mégpedig címpélda: Lindh gyilkosa nem kihallgatható (Népszava 2003. szept. 29.). Természetesen vannak olyan igekötős igéink, amelyeknek igekötője csakugyan nem válhat el - tehát hibás volna ez: nem folyásolható be -, de ennek a szórendnek általánossá tétele, bár szerepe olykor ennek is van, nem volna szerencsés. A másik észrevételem: a sajtónyelvben továbbra is él az a fajta címadás, hogy a főhangsúlyos rész a cím élére kerül, s ezzel összhangban a voltaképpen szükséges határozatlan névelő helyét a címben határozott névelő foglalja el. Ilyen típusú címek már a múlt század első felében is voltak a sajtóban, s általában a nyelvművelők nemtetszését „vívták ki", de attól még fennmaradtak, mivel a címekben nagyon is fontos, hogy mi kerül az élre. Itt van pl. ez a cím, amelyet már említett dolgozatunkban annak idején Kemény Gáborral elemeztünk: Három napig sült a torta. Azt mi is elismertük, hogy „szabályos" formában ez így festene: Egy torta három napig sült, de hozzátettük, hogy ez így nem lenne címszerű. Az újságírónak az az eljárása, hogy írásműve címében kiemelő szórenddel él, s határozott névelőt használ határozatlan helyett, tulajdonképpen nem más, mint az olvasó felé tett gesztus. A szerző azáltal, hogy azt a személyt vagy dolgot, akiről vagy amelyről szól, képletesen máris ismertnek tekinti, mintegy beavatott társává teszi az olvasót, s ezzel az érdeklődéskeltéssel mindjárt ösztönzi is a cikk elolvasására. Nos, ezúttal csupán azt kívánom jelezni, hogy ez a címfajta mindmáig él, sőt, eléggé gyakori. Váltig úgy vélem, hogy ez nem baj. A címnek lehet saját grammatikája is. Szemléltetésül néhány friss példa: Tornateremben lövöldözött a diák (Blikk 2003. szept. 26 ), Felbontott úton borult fel a Merci (Vasárnapi Blikk 2003. szept. 28.), Negyven éve bujkál a szicíliai maffiózó (Vasárnapi Blikk 2003. szept. 28.). Végül a harmadik észrevétel, amelyet most csak egyetlen példával szemléltetek, de nem azért, mintha nem volna több is, hanem inkább azért, mert nem szeretném, ha a sajtónyelvről általam megrajzolt kép egészében lehangoló lenne. Nem. Erről szó sincs. Az azonban tény, hogy az újságírói felületesség napjainkban jóval feltűnőbb, mint húsz vagy harminc évvel ezelőtt, amikor - a számítógépes korszak előtt - még gondos korrektorok vizsgáltak meg minden mondatot, s nem ment volna át szűrőjükön olyan, csupán felében-harmadában megfogalmazott mondat, amilyen pl. ez az ún. rövidhír: „Stockholmban Anna Lindh külügyminiszter meggyilkolása kapcsán új gyanúsítottat, egy elmegyógyintézetből szabadult szerb származású fiatalembert vizsgálati fogságba helyezték." Kijavítására nem fecsérlem itt az időt. 7. Záró gondolatok. Csaknem egy évtizede egy tanulmányban, ahol a nyelvhasználat egészét vettem vizsgálat alá, tanárosan így zártam értékelésemet: „S a végső osztályzat? Erős közepes. A jót és a rosszat egyaránt 18