Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2002. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium. (Acta Academiae Agriensis : Nova series)

Vitéz Ferenc: A klasszikus szépíró-publicisták örökségének szerepe az újságírás gyakorlati oktatásában

Másodszor, a szemlélet alakítása nemcsak a történelmi, művelődéstörténeti, irodalmi vagy nyelvi vonatkozásban fontos, hanem a hallgatók átfogó képet kaphatnak arról is, hogy a sajtótermékek a történelem során, a dokumentáló, a társadalomtükröző szerepen túl, hogyan alakították egy-egy kor társadalmi, politikai, művelődési vagy éppen művészeti történéseit. Arra mutatunk példákat, hogyan lehetett árnyalni a történelem során a sajtó általánosan elfogadott alapfeladatait a nemzetközi közvéleménynek szánt hiteles tájékoztatással (Mercurius Hungaricus), a magyar nyelv és az oktatás, a tudomány ügyében tett erőfeszítésekkel (Magyar Hírmondó, első folyóirataink stb.), az ízlés alakításával (kritikai folyóirat-irodalmunk, irodalmi divatlapok stb.), a humorban rejlő társadalombírálattal (élclapok, karcolatok), tudatosítva a társadalomban is például azt, hogy a lapok nem feltétlenül csak a „napok tükrei", hanem előkészítései is annak, aminek majd „egy év múlva kell történnie". A két évvel ezelőtt megjelent sajtótörténet jegyzetemben (Fejezetek a magyar sajtó történetéből) tartalmilag, szemléletileg és terjedelmileg is kiemelt szerepet kapott a magyar szépíró-publicisták újságírói portréit bemutató fejezet. Részben erre épül rá az írói publicisztika oktatása, valamint az a stúdium, melynek célja, hogy az adott szépíró-újságírók publicisztikai stílusjegyeit egyfajta modellként állítsa a hallgatók elé. A stílusgyakorlatok során pedig (például a képzőművészeti és színházi kritikus Ady kérdezve állító módszere, a karcolatíró Mikszáth újítása, hogy az esemény és a benne rejlő tartalom anekdotikus szituációban jelenjék meg, Móricz riportjainak novellisztikus felépítése, a publicisztikai, a jegyzetelemek beemelése vagy a riport szereplőjét saját nyelvi stílusával való jellemzése, Krúdy Gyula vagy Márai Sándor tér- és időkezelése, a dimenziók kitágítása és így tovább) ezeket az eszközöket a hallgatók kipróbálják, valamint ahhoz nyújtunk segítséget, hogy saját, a publicisztikai műfajokban írt cikkeikben eme „fogásokat" alkalmazni tudják. Ezt a feladatot természetesen közös, kiscsoportos elemzéseknek kell megelőzniük közösen kell felfedeznünk azokat a stílusjegyeket, szerkesztési és érvelési sajátosságokat, amiket reprodukálni kell, majd a stílusgyakorlatokat követően önálló munka elkészítését kapják feladatként a hallgatók, ügyelve arra, hogy ekkor már az egyéni szókincs és szemlélet érvényesüljön az írásban. E rövid keretek között nincsen lehetőségem részletesen ismertetni a különböző műfajokban és műfaji változatokban alkalmazott gyakorlatok sokféleségét, két példát azonban egészen röviden talán ismertetni tudok. Említettem az Ady Endrével hivatkozott, úgynevezett kérdezve állítás módszerét. Ady művészeti írásaiban például megfigyelhető egyebek mellett nemcsak a patetikus (lírai, költői) hangnem vagy az ismétlés és az ismételve 189'