Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2002. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium. (Acta Academiae Agriensis : Nova series)

Loboczky János: Gadamer hermeneutika]a mint a „szót értés" elmélete

tői". A kiindulópont itt ismét annak az újkori racionalizmusnak, valamint a felvilágosodásnak a kritikája, amely az észt és az autoritást kizárólagos ellentétbe állította egymással. A tekintélyhit és a saját eszünk használata közötti ellentét kiélezését Gadamer egyáltalán nem tartja szerencsésnek: „Ha a tekintély érvénye saját ítéletünk helyét foglalja el, akkor az autoritás valóban előítéletek forrása. De ez nem zárja ki, hogy igazságok forrása is lehet" (i. m. 199). Ez persze csak akkor lehetséges, ha a tekintélyhez fűződő viszonyban nem a másiknak való föltétlen alárendelődés a döntő mozzanat. Ugyan Gadamer fejtegetései közvetlenül a történeti megismerésre vonatkoznak, de elszórt utalásaiban maga is mintegy arra biztat bennünket, hogy más területeken is gondoljuk végig felfogását. Itt van mindjárt a politikai tekintély kérdése. Véleményem szerint az előbb idézettekből nem egy föltétlen tekintélyelvű társadalmi berendezkedés idealizálása következik, hanem az, hogy a közéletben legyenek olyan tekintélyes emberek, akik tekintélyüket valóban nagyobb áttekintőképességüknek, tudásuknak, szakértelmüknek köszönhetik. Egyébként is megfigyelhető, hogy a politikai viták esetében általában annak a személynek hiszünk, fogadjuk el az érvelését, akit előzetes ítéletünk alapján, értsd a korábbi belátásaink alapján hitelesebbnek, ezáltal tekintélyesebbnek tartunk. Másfelől a tekintélyvesztett politikusnak a véleményét gyakran még akkor sem fogadják el az emberek, ha okfejtésének sok igazságmozzanata van. A vázolt kép természetesen így kissé leegyszerűsített, hiszen a tömegkommunikáció korában a tekintély imázsát sok esetben külsődleges jegyeket hangsúlyozva, manipulatív módon teremtik meg. Ugyanakkor hadd emlékeztessek arra mindenkit, hogy a politika világával szemben meglehetősen széles körben jelentkező morális elutasítás többek között a személyes tekintélyek értékállóságának a hiányából fakad. Az előítéletek kapcsán egy dologra még nem válaszoltunk. Mi a hamis előítéleté Röviden szólva az, amelyik valamely egyoldalúan rögzített vélekedést takar, s így használója nem hajlandó szabad megvitatás tárgyává tenni. Ez a dolog lényegéből következően többnyire fel nem ismert előítélet, hiszen használója evidens igazságként kezeli. Gondolhatunk itt azokra a politikusokra is, akik racionálisan hangzó érvek állandó sulykolásával valójában saját „egydimenziójú", fel nem ismert előítéleteken nyugvó gondolkodásukat igyekeznek elleplezni. Még egy megjegyzés az előítélet szó használatához. Bármennyire is meggyőzőnek tűnik számomra Gadamer megkülönböztetése a pozitív és negatív előítélettel kapcsolatban, a mindennapi nyelvhasználatban annyira rögzült az előítélet negatív jellege, hogy szerencsésebb lenne a pozitív jelentésárnyalatra az előzetes ítélet kifejezést alkalmazni. A termékeny dialógushoz persze saját előítéleteink elvi felfüggesztése szükségeltetik. Ennek viszont kérdésstruktúrá)a van, hangsúlyozza Gadamer. A következőkben azt vizsgáljuk meg, hogyan világítja meg ez a hermeneutikai 90