Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2002. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium. (Acta Academiae Agriensis : Nova series)

Széchenyi Ágnes: Monológok dialógusa

denki tudja, hogy a földosztás, éppen most, egyértelmű a katasztrófával; a zsellér éppúgy tudja, mint az úr." (Márai 1991: 55-56.) Valóban idegen segítséggel történt a gyors földosztás. A szovjet csapatok hadműveleteik támogatását remélték a felszabadult lakosságtól, parasztságtól. Most kerül kezébe Illyés könyve, A puszták népe is. Dicséri: „Kitűnő könyv, gazdag, őszinte. De ez a könyv sem tud meggyőzni arról, hogy a puszták népe nem felelős mindazért, ami az évszázadokban történt vele; nemcsak a gróf, s később a zsidó nagybérlő." (Márai 1991: 47-48.) Zárkózottsággal jellemzi Márai a parasztságot. Milyen lett volna az az osztály, amelynek nem volt, mert nem lehetett társadalmi képviselete? Hiszen a népi irodalom, a szociográfusok, s velük az urbánus származású katolizált zsidó származású költő és kiadói szerkesztő éppen a hírhozó szerepre, Magyarország Jelfedezésére vállalkozott. A köztudatba emelni a hárommillió koldust, közvéleményt teremteni a földkérdésben. Igazságtalan Márai, állapítsuk meg nyugodtan. Saját nemtudását fordítja vissza, s jellemzi a parasztságot. Abban, amit lát, vélhetően igaza van. „Pócsmegyeri Shylockokat" lát, „dagadt parasztasszonyokat, akik csípőre tett kézzel nézték rakott hombárokkal gazdag házuk és kertjük kapujából a lidércalakszerűen ődöngő, az ostrom poklából előtámolygó pestieket..." A parasztok spekulálnak, „s ha adnak, akkor olyan áron, amely meszsze túl van az uzsora határain; egy kiló krumpliért huszonöt cigarettát kérnek, tehát huszonöt amerikai centet, egy arany pengőt; vagy egy kombinét; s így tovább..." (Márai 1991: 252). Valóban, a város ekkor levetkőzött a falu javára. Amit lát, erkölcsi érzékét sérti, s hozzáteszi: „S ezek nevében mernek ítélni »népi költők« a polgárság erkölcse vagy erkölcstelensége fölött!..." De nem ő-e az, aki a pincelakó „polgár" viselkedését kritizálja a Szabadulásban. A falukutató Márai nyugalma megbillen. Nem tud leszűrt véleményt adni, bizonytalan. S éppen azért ítélkezik magabiztosan, mert még a tanuló, ismerkedő fázisban van. Az utóbb történtek persze megerősítették. A napló és az emlékirat a legközelebbi műfaji rokonok. Az emlékirat és levél abban különböznek a napló tói, hogy azok írója többnyire egész írástudását, minden hatóeszközét, ha tetszik, egész művészi készségét beveti, amikor emlékiratot vagy levelet ír. A napló műfaja ezt nem teszi „kötelezővé." Milyen érdekes, hogy Márai naplót is írt a koalíciós korszakban, majd emlékiratot is, az 1972-ben megjelent Föld! Föld!... című könyvét. Ez utóbbit nem szakítják meg nem a korszakból fakadó megjegyzések, a véletlen olvasmányélményekre való reflexiók. A napló meghatározó rendezőelve és nem szervezőelve az idő. Inkább retorikus, mint poétikai eszköz. Emlékirat már. Nem regény, de ennek is a teleológia a szerkesztőelve. Azért, mert a valóságban, a politikai életben látta utóbb még világosabban a teleológia működési elvét. Illyés aktív alakítója volt az eseményeknek. Szervező, szerkesztő. A Népi Művelődési Intézet szorgalmazója és a Válasz szerkesztője. A naplóíró pozí84