Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2002. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium. (Acta Academiae Agriensis : Nova series)
Tóth Péter: A média az evolúciós magatartástudományok nézőpontjából
ács 2001, McQuail 1994: 264). 3 5 Jelenleg folyó kutatásunk adatai jelzik, hogy kivétel nélkül jellemző valamennyi Magyarországon vetített sorozatra az egymás után bekövetkező konfliktusok hömpölygő áradata, amelyekben az agressziónak döntően feminin formái figyelhetőek meg (Szuroviák és Tóth). Nem lehet azonban általánosítani csupán a médiafogyasztó neme alapján. Az életkorral, a fizikai és egészségi állapot és ezzel szoros összefüggésben a reproduktív potenciál változásával, a gyermekek számával változik a nők kockázatvállalási hajlandósága, a konfliktusaik kimenetelének következményei (Campbell 1999). Az evolúciós logika szerint feltételezhető, hogy a nők eltérő szociális és életkori helyzetben, a gyerekek számától függően eltérő morális megítéléssel értelmeznek történeteket, illetve eltérően fogékonyak azok jellegére, érzelmi töltöttségére. A fentiek alapján nem meglepő, hogy különböző sorozatokat preferálnád a fiatal, illetve az idős nők. (Gál és munkatársai, ugyanebben a kötetben). A nemek közötti evolúciós eredetű különbségek a média más műfajainak használatában és hatásaiban is meghatározó szerepet játszanak. Ezek elemzésében is csak a kezdeti lépések megtételéről beszélhetünk. Szintén jelentősen eltér a két nem viszonya a médiában megjelenő szexualitáshoz. Ellis és Symons (1990) kimutatta, hogy a nők szexuális fantáziájára elsősorban emocianalitás, az_érzelmi töltés a jellemző, vizuális képzeletüket a tényleges vagy egy ideális partner kedvessége, gyengéd érintése tölti be. A férfiakra a mentális képek érzéki aspektusa a döntő, a partnerek változóak, szexuálisan engedékenyek és elhanyagolható szerepet játszik a fantáziabeli partnerhez fűződő érzelmi kötődés. Neil Malamuth (1996) a_jx>rnótermékek fogyasztását elemezte a nem és életkortól függő szaporodási stratégiák alapján. Véleménye szerint a férfiak és a nők eltérő reproduktív stratégiái játszanak szerepet abban, hogy a pornóújságok és pornófilmek döntő mértékben a férfiaknak készülnek, ugyanakkor a kevésszámú, nőket megcélzó kiadvány megbukott vagy csak mérsékelt eredményeket volt képes elérni. Ezzel ellentétben az úgynevezett romantikus regényfüzetek érzelemmel töltött lágy erotikája, férfias, de hűséges (monogám) és gyengéd férfihősei egyértelműen a női reproduktív stratégiához illeszkednek, azaz annak megvalóLukács Gabriella (2001) előadásában a japán szappanoperák jellegzetes típusaként a társadalom konzervatív női szerepfelfogással szembeszálló fiatal és magányossá váló nő hányattatását ismertette. A sorozatok jellegzetes főszereplőtípusa a fiatal (esetenként) diplomás nő, történetét intrika, meg nem értés és gáncsoskodás nehezíti, amelynek következményeként szakmai, munkahelyi, magánéleti viszonyai tönkremennek. A sorozatok végére kitartásának köszönhetően kapcsolatai újraszerveződnek, ezáltal karrierje is kiteljesedik. Az elnyert státusz és a társas sikeresség szoros kölcsönhatásban valósul meg (Benenson 1999). 64