Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2002. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium. (Acta Academiae Agriensis : Nova series)
Utószó
Utószó Egy kis túlzással, a mutatis mutandis kegyes csalásával úgy is föltehetjük Vörösmarty kérdését: megy-e a kommunikáció által előbbre a világ? Anélkül, hogy a választ körültekintő megfontolások nélkül elhamarkodnánk, annyi bizonyosan leszögezhető, hogy nagyon sokan hisszük, a kérdésre igennel válaszolhatunk. Elegendő csak körülnézni a honi és külhoni egyetemeken és főiskolákon: már évek óta tart a kommunikáció hihetetlen népszerűsége. Az egri Eszterházy Károly Főiskolán hamar felismerték, hogy az oktató ágazat egyik - ma már nem egészen új - kedvence helyet követel, képletesen szólván, a tanegységlistán. E felismerés hozta létre négy évvel ezelőtt tanszékünket, s ennek köszönhető, hogy az akkor még csak három személyes kommunikációs „egység" mára jelentősen kibővült; ennek tulajdonítható az is, hogy az idén áprilisban már arra is vállalkozhattunk, hogy konferenciát szervezzünk főiskolánkon a „Kommunikáció: elmélet és gyakorlat" címmel. Az a kötet, amelyet az olvasó kézbe vesz, e konferencia szellemi hozadéka, s nemcsak az. Hitem szerint tükörképe mindannak, amit a kommunikáció fogalma a hazai oktatási gyakorlatban átfog. Ebből fakadóan mind szellemi tartalmát, mind módszereit tekintve igen sokszínű: a kommunikáció alapvető elméleti kérdései éppen úgy helyet kapnak benne, mint a sajtótörténeti kutatások, az újságíróoktatás „örökzöld" gondjaiból ugyanúgy ízelítőt kaphat e kötet olvasója, mint néhány tanszék, oktató- vagy médiaműhely belső felépítéséről, vagy éppen a kommunikációnak arról a vonulatáról, amely a public relations felé terjeszkedik, s már-már éppen olyan népszerű, mint a kommunikáció többi hajtása. Nemcsak az oktatásra, a kutatásra is nagy tér nyílik: mi fogja össze e hatalmas anyagot, melyek az eszmei tartó pillérek, meddig tágíthatok a kommunikáció határai? Csak egy szempontot említek, szinte futólag: tanszékünkön az elmélet és gyakorlat összhangját könnyen megtaláltuk. Sem a tanszék vezetője, sem a szak felelőse kezdettől fogva nem csupán a „maga lovát dicsérte". Az egyiket az újságírógyakorlat erősítette abban, hogy szükség van analizáló képességű és szintetizáló igényű elméleti tudásra, a másik pedig a tudomány felől érkezve fogadta készséggel a médiagyakorlat művelőit. A szerencsés találkozás, no meg egy ugyancsak szerencsés véletlen jóvoltából tanszékünk hamar átvette a magyar akkreditációs rendben foglalt elgondolásokat, amelyek lényege, hogy a törzsképzés intenzív elméleti - társadalomtudományi és kommunikációelméleti - szakasza után a gyakorlat igénye261'
