Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2002. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium. (Acta Academiae Agriensis : Nova series)

Pólya Tamás: A szándéktulajdonítás elméletéről

szándékkal kommunikált, illetve hogy történt-e kommunikáció valaki részéről egyáltalán. Eme viszonylagosság megragadása érdekében szeretném az értelmezési mintázat fogalmát bevezetni. 2. Értelmezési mintázatok Grice elmélete a beszélőre összpontosít, amennyiben nála és követőinél a kommunikáció létfeltétele, hogy a beszélő az említett sajátos, összetett vagy reflexív szándékkal rendelkezzék, és hogy e szándékot a hallgató szolgalelküen ismerje fel. Vagyis e felfogásban az értelmező szerepe másodlagos, amennyiben egy adott szándék beazonosítására szorítkozik. Jelen elmélet e megfontolásból nem tud tisztelegni Grice elmélete előtt: a beszélőre való összpontosítás tekintetében azt alapvetően hibásnak tartom, és a hallgatói oldal szemügyre vétele értelmében újraértelmezem. Nézetem szerint a beszélő szándékai kizárólag annyiban számítanak a kommunikáció létrejötte és sikeressége szempontjából, amennyiben azokat a hallgató ténylegesen tulajdonítja neki. Úgy vélem, a grice-i elmélet érvényes meglátása a verbális kommunikáció speciális szándékokkal való összefüggésének kiemelésén túl abban áll, hogy a kommunikáció hátteréül szolgáló olyan implicit normák létét feltételezi, amelyekről a hallgató azt feltételezi, hogy - még az első látásra normaszegőnek tűnő esetekben is - a beszélő igazodott hozzájuk kommunikátuma megválasztásakor. Ugyanakkor felfogásunk a kommunikációt megalapozó normákként nem a grice-i társalgási maximákat és az együttműködési elvet fogadja el (lásd Grice 1975/1997), hanem a hallgató mentális modelljébe táplált bemenetekre vonatkozó strukturális megkötéseket tekinti kényszerítő erejűnek. Úgy vélem, hogy az emberi elme kognitív szükséglete (ti. biológiai felépítéséből fakad), hogy a mentális modellbe érkező, a nyelvi észleletekkel kapcsolatos egy-egy bemenet - aminek egy-egy megnyilatkozás jelentését tekintem az értelmező számára - hármas mintázatú legyen, és az értelmezési mintázatokat adja ki. Háromféle értelmezési mintázatot tételezek: a propozicionális, a diszkurzív és a motivációs mintázatot. E mintázatoknak az értelmezés közbeni megalkotása az elhangzottak alapján vagy egyszerű, elméleti szempontból kevésbé érdekes folyamat, vagy pedig éppen a grice-i társalgási maximák kihasználásához hasonlóan történik, amennyiben a mintázatok ideális avagy normál formája irányítja a hallgató értelmezési folyamatát, azt, ahogyan az elhangzottakból közvetlenül rendelkezésére állót annak érdekében bővíti vagy alakítja át, hogy az a mentális modelljébe táplálandó bemenet normál formáját vegye fel. E másodikfajta, „igazítsd ki, ha szükséges" típusú értelmezést kerülőutas értelmezésnek nevezem, és feltételezem, hogy a hallgató ezt alkalmazza a beszélő látszólag normaszegő, de valójában normakövető nyelvi viselkedését értelmezve. 21