Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium. (Acta Academiae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)

Fekete Ferenc: A kooperáció és a privatizáció néhány gazdaság-elméleti összefüggéséről

1. Megoldják az információ és a műszaki ismeretek eljuttatásának feladatait. 2. Gondoskodnak az oszthatatlan inputok nagyobb méretéből adódó gazdasági előnyök kihasználásáról. 3. Versenyeznek sikeresen a többi szolgáltató szervezetekkel. A dolgok természete miatt az elsődleges csoportok tagjai rendszerint nem tudnak közvetlenül részt venni a másodlagos szintű döntések meghozatalában. Igy minden erőfeszítés indokolt, hogy az elszámolhatóság és az elszámoltathatóság maradéktalanul érvényesüljön és a szövetkezetek ne váljanak az állami bürokratikus szervezetek torz tükörképeivé. Ezért -- a fejlődő országok tanulságos eredményei és kudarcai szerint — nagyon fontos az, hogy: aj kisebb gazdálkodó csoportok alkossák a szövetkezeti törekvések bázisát, és b/ e csoportok lehetőség szerint olyan tagokból tevődjenek össze, akiknek többé-kevésbé hasonló a vagyoni és a tulajdoni struktúrája. A fejlődő országok friss szövetkezeti tapasztalatainak szakirodalmi feldolgozása is jelzi, hogy a termelési szövetkezés főképpen a kisgazdák és a marginális farm háztartások számára lehet szinte egyetlen járható út a sűrű népességű körzetekben. Itt legtöbbször kétszintű (kétkötelékes) szervezetekben az alapszintű szövetkezetek mobilizálhatják azokat a viszonylag kis informális csoportokat, amelyek sokszor már korábban is tevékenykedtek; a másodlagos szintű "ernyőjellegű" szervezetek szolgáltatásokat nyújtanak tagjaiknak a piacon realizálható méretbeli lehetséges előnyök hasznosítására. A jól decentralizált szövetkezetek a valóságban sok hasonló jellemvonást mutatnak a kis csoportok tipológiai jellemzőivel. Keretükben a kisebb csoportok szövetkezhetnek arra, hogy - mikroökonómiai értelmű — közjavakról gondoskodjanak minden olyan alkalomkor, amikor az e javakból származó egyéni személyes hasznuk nagyobb a létrehozás összes költségénél. A fejlődő országok tapasztalatai szerint az agrárkutatási és fejlesztési stratégiák javítása megkívánhatja a kormányzat szerepének és a szövetkezeti intézmények tevékenységének újbóli átgondolását. Indokolt megszabadulni a "passzív parasztság mítoszától" és új cselekvési irányokat lehet követni a kisgazdáknak a kutató-fejlesztő folyamatokban való aktív részvétele céljából. A szaktanácsadók egyszemélyes kommunikációja az elkülönült gazdákkal költséges és a legkevésbé sem hatékony. A javított stratégiák mindenekelőtt a gazdacsoportokkal és a szövetkezetekkel való szakmai együttdolgozást, a termelő körzetek gazdaságaiban végzett kísérleteket és a nagyobb piaci teljesítményekre ösztönzést foglalják magukban. 30