Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1991. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 20)

Hekli József: Vázlatok a mai kelet-német drámáról, színházról (Drámai arcélek)

~ főleg Volker Braun, Claus Hammel, Heiner Müller, Rudi Strahl, Christoph Hein provokatívan kiélezett elvi-erkölcsi konfliktusok tüzében vázolják fel társadalmuk képletét. Az expresszív, bátor társadalombíráló színművekkel jelentkező drámaíró nemzedék képviselői a kortársi valóság művészi ábrázolásában állandóan keresik azokat az új formákat, hőstípusokat és színpadi jelrendszereket, amelyekben az élet aktuális témái a leghatásosabban tükröződhetnek. A merész formabontás, a meghökkentő újítás sem idegen tőlük. De drámai műveikben, általában, nem öncélú "játékra" törekednek, csupán minden lehetséges dramaturgiai eszközt felhasználnak arra, hogy a mai életet sokoldalúan és valóban hűen ábrázolják. Darabjaik együtt- és továbbgondolkodásra, reális következtetések levonására késztetnek mindenkit. A drámaírók többségét a valóság és az álmok éles ellentéte, a realitás és a "kinyilatkoztatás" szembetűnő különbsége ihletett, mondhatnók kényszerített kínosan nyílt vagy éppen allegorikus drámai művek megalkotására. A mai kelet-német drámákban a társadalmi diszharmónia s annak vetületei különböző árnyalatú és stílusú művészi megfogalmazásokban jelentkeznek. A modern színpadi alkotások alaphangját az ellentmondások őszinte feltárása, illetve a rózsásra festett jövőkép kritikája adja meg. A szerzők elsősorban a szimptómákat veszik górcső alá, ez elfogadható s végső megoldások még hiányoznak a darabokból. A publikum intellektuális feszültségét állandóan ébren tartó, izgalmas, a nézők gondolkodási és ítéletalkotó képességének maximális felajzását célzó drámák mellett ~ amelyeknek bemutatói a bürokratikus hatalmi szervek packázásai miatt néha éveket késtek — az elmúlt évtizedekben születtek a "modell"-hez ragaszkodó darabok is. A megrendelésre készült művek sematikus semmitmondása, leegyszerűsített ábrázolásmódja azonban nem tudott a nézők széles rétegeibe kisugározni. E színpadi tákolmányok a legtöbbször kérészéletűek voltak, mert a hivatalos politika hirdetésére és reprezentatív visszaigazolására vállalkoztak. A hatvanas-hetvenes években a többre hivatott színpadi szerzők is írtak alkalmanként ilyen sekélyes, erőltetetten átpolitizált tandrámákat. A kelet-német dráma tematikailag változatos képet mutat. Első helyen az ellentmondásos jelen felmutatása áll, amelynek megítélése természetszerűleg nem mindig egyértelmű. Helyet kapnak a drámákban a mindennapok visszásságai és gondjai, a termelés bürokratizmusa, az elmélet és gyakorlat ellentmondásai, a szerepvállalások s sok egyéb mellett a mai szerelmek útvesztői is. Nem kevésbé hangsúlyos téma a történelemhez való visszanyúlás, a múlt értékelése, s a jelenbe való beépítése. A hivatalos történelemkép, szerzőktől függően, más-más interpretálást kaphat az egyes művekben. Az is gyakran megesik, hogy az új hullám képviselői 101