Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1991. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 20)
Ködöböcz Gábor: Egy esztétikai magatartás avagy egy magatartás esztétikája. Kányádi Sándor: Szürke szonettek pergamen-tekercsekre. (Műelemzés)
nál, hogy felülről lefelé haladva megismerjük a társadalom valamennyi fontos rétegét. (A hierarchikus lánc három elemével — ha csak utaiásszerűen is — az első darabban már találkoztunk: a fáraó, az elöljáró és az írnok.) A teljesnek tekinthető "társadalmi piramis" a következőképpen fest: fáraó, geométerek, felügyelők, írnok(ok), a nép: szolgák és rabszolgák. Ebben a lácban a felügyelők maguk is szolgák: "hiába hajcsárolják / a népet a felügyelők / rabszolgákat a szolgák". Egyetlen ember van tehát, aki — legalábbis formálisan — nem szolga, s ez a fáraó. Ő viszont önnön cezaro- és gigantomániájának rabjaként a maga nagyravágyó, elvakult önhittségében -- effektive -- szintén nem lehet szabad ("a fáraó nem hallgatott / a geométerekre / maga döntött s az alapot / túlméretezte"). Ezen a ponton olyan allúziók lopakodnak be a mű szövegébe és lehetséges konnotatfv jelentéseibe, amelyek bizonyos konkretizációt sem zárnak ki. A piramis alapjainak túlméretezése egyrészt jelentheti az eufémisztikusan szocializmusnak nevezett rendszer súlyos aránytévesztéseit, másrészt azt a palota-monstrumot, ami a néhai!!! Conducator számára állított esztelen emlékműként zárta volna le a "Szocializmus Győzelme" sugárutat. A "milliók egy miatt" madáchi képtelenségét, illetőleg a kollektív szenvedéstörténetek ~ történelmileg sokszorosan igazolt — logikáját követve "a nagy mű" hiánytalan felépülésének nem lehetnek valós esélyei, hiszen ("aki tehette megszökött / hiába hajcsárolják a népet a felügyelők"; "nem jön össze a mű";). A szakasz zárlatában a "nagy mű" érdekében munkára kény szer ítettek túlhajszoltságának, elcsigázottságának megérzékítéseként bukkan fel újra az egyiptomi képzetkörből kilógó pergamen motívum. E plasztikus, nagy felidéző erővel bíró hasonlat révén egy félelmetes, népnyúzó rezsim képe bontakozik ki az olvasó előtt. Lényegében egyenlőségjel kerül a rabszolgák (a nép bőre és a juh- vagy kecskebőrből készült pergamen közé. A kényszermunka során az emberek domesztikált állatokká válva az animális-vegetatív létezés szintjére süllyednek, a despotikus rendszer "ráspolya", által hártyavékonnyá csiszolt bőrük a hatalom "számadásait" őrzi — mintegy mementóként. (Gondoljunk arra, hogy készítették a pergament: az állatok lenyúzott bőrét meszes vízben áztatták, kifeszítették, szárították, kagylókkal csiszolták stb.) A fáraó-hatalom azonban nemcsak a néppel, hanem a tudomány képviselőivel, vagyis a geoinéterekkel is szemben áll; ilyen módon tagadva mindenféle racionális meggondolást. ("a fáraó nem hallgatott / a geométerekre") A második szonett még figyelmet érdemel azért is, mert szövegszerűen itt tűnik föl először a "mű" ("nem jön össze a mű pedig / az idő egyre sürget"), majd -- mint az ismétlődés révén kitüntetett pozícióban lévő szövegelem -- a negyedik darab végén tér vissza ("hallgassa hogy jajongnak / a nagy mű érdekében / szülésre parancsoltak"). A mű, mint 93