Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1996-1997. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 23)

F. Dornbach Mária: Tanórák jellegzetes epizódjainak vizsgálata

A beszéd tehát szekvenciálisan szerveződik, azaz egymással összetartozó megnyilatkozások sorozata. Ennek ellenére a beszéd szerkezete nem lineáris konstrukció (Clarke és Argyle 1982, magyarul Pléh, Síklaki, Terestyéni 1988). A sorozatok összetartozását olyan általános szabályok biztosítják, amelyek például kimondják, hogy a megnyilatkozásnak az őt megelőzővel vagy megelőzőekkel relevánsnak kell lennie (Grice 1975). Ebből az is következik, hogy a bennük megvalósult beszédaktustípusok jelentései egymással összekapcsolódnak (pl. kérdés —> válasz). Vannak olyan szekvenciák, amelyek a társas viselkedésen alapulnak: találkozáskor például az üdvözlést rendszerint ennek viszonzása követi, vagy egy kérdésre többnyire válasz érkezik. Ám az is előfordul, hogy egy szokványos kérdésre a beszédtárs újabb kérdéssel válaszol. Ekkor azonban a társas viselkedés szabályai már nem szolgálnak elégséges magyarázattal ennek válaszként való elfogadására. A relevancia elvének betartását feltételezve a beszéd szerveződésének más szabályait kell majd az értelmezéshez segítségül hívnunk (pl. - Eljössz a délutáni megbeszélésre? - Miért, az ma lesz.?). A szekvenciáknak olyan típusai is vannak, amelyek egy adott szituáció konvenciói szerint szerveződnek (pl. az árverések) (Clarke és Argyle 1982). Bármely magában álló, vagyis egy megnyilatkozás által végrehajtott beszédaktus önmagában teljes, egyszerre csak egy funkciót tölt be. De ha egy valóságosan is elhangzott szekvencia részeként értelmezzük, értelmezése más jellemzést kaphat. (így válnak az indirekt beszédaktusok is kontextusuk függvényében beszédcselekvésekké.) Egy szekvencia első része (pl. kérdés) prospektiven lehetségessé teszi a második rész megjelenését, ám csak ennek a reagálásnak tényleges megjelenése ad jelentést az első résznek (a kérdésre adott viszontkérdés is ebben az összefüggésben értelmezhető majd az arra adott válasznak). Vagyis a megnyilatkozások interaktív természetűek, közöttük reflexív viszony áll fenn. Ez viszont azt sugallja, hogy a megnyilatkozás szekvencia részeként gyakran szociális aktus is, amely megköveteli a résztvevők együttműködését. Gyakran egy szociális aktus teljesítésére adott válasz kínál tehát jelentést a kezdeményező aktus számára. Az interakciós szekvenciák reflexív együttesében vizsgált megnyilatkozások többrétű, egyidejű funkciókat is hordozhatnak. A megnyilatkozások így a kutatás tárgyaként a személyes szintről a szociális vagy interaktív szintre tevődnek át (Griffin és Mehan 1981, magyarul Pléh, Síklaki, Terestyéni 1988). (Természetesen a nyelvi eszközök mellett az értelmezésben szerepet játszik a metakommunikáció és a résztvevők egész magatartása is. Kiegészíti, sőt helyettesítheti is azt. Jelen munkánk viszont kizárólag a nyelvileg is megfogalmazott megnyilvánulásokra irányul.) 96