Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1996-1997. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 23)

Budai László: A valenciafogalom kialakulása, bővülése és a valenciakutatások problematikája

révén jön létre. A logikai állítás a nyelvi mondat váza (logikai predikátum) és az általa nyitott üres helyek (argumentumok), amelyek még szintaktikailag nem törtek meg és még nem lexikalizálódtak, alapozzák meg a leendő mondat strukturális magvát. A propozíció (logikai predikátum+argumentum(ok)) tehát az objektív valóság tényállásait tükrözi vissza, és közvetít a valóság tényállásai és a nyelv szemantikai-szintaktikai struktúrája között (Helbig 1982: ll,cit. Lapinskas 1984: 18). Minthogy a logikai kifejezésstruktúrában a logikai predikátum és argumentumai között nyelven kívüli viszonyokról van szó, logikai valenciáról beszélnek. Feltételezik továbbá, hogy különféle predikátumok vannak, amelyek különböző, kisebb vagy nagyobb logikai mezőkhöz tartoznak. Lehetnek például fogalmi mezői a statív predikátumoknak vagy a cselekvést kifejező predikátumoknak. Minden ilyen logikai mezőhöz a predikátumok alosztályai tartozhatnak. A statív predikátumok osztályának lehetnek például ADESSE', 'HAVE', 'PARS' stb. alosztályai. Minthogy feltételezzük, hogy a predikátum és argumentumai a mondat logikai vázát alkotják, azt is állíthatnánk, hogy egy szemantikai-lexikai szómező egyszersmind fogalmi mező is, de azt nem, hogy minden fogalmi mező egyben szómező is (vö. Van der Eist 1982: 10, cit. Lapinskas 1984: 18). Ugyanis a lexikon egyrészt olyan igékből áll, amelyek közvetlenül egy bizonyos predikátumra vezethetők vissza, mint essen, hören, lieben, wissen, másrészt viszont olyan igékből, mint öffnen, töten, amelyek több predikátumból tevődnek össze (Rosengren 1978: 200, cit. Lapinskas 1984: 18). Az azonos szómezőhöz tartozó igék jelentésstruktúráját a modifikátorszémák módosítják. A predikátumszéma a funktor- és a modifikátorszémát egyesíti magában. Egy ige inherens szemantikai struktúrája az a jelentés, amely az igében önmagában is megvan. Ez a jelentés szemantikai jegyekkel leírható, mégpedig olyan szemantikai jegyekkel, amelyek egy durva klasszifikációt jelentenek, azaz funktorokkal, valamint egy funktor által kijelölt alosztályon belül az egyes igékig lehatoló, egy finomabb osztályozást lehetővé tevő modifikátorokkal. Ily módon a funktorokat jelentésszisztematizáló, jelentésidentifikáló, a modifikátorokat pedig jelentésdifferenciáló szémáknak tekinthetjük. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy egy és ugyanazon széma egyszerre identifikáló és differenciáló is. A funktorszémákkal szemben, amelyek csak az argumentumok számát adják meg, a modifikátorszémák az ige jelentését módosítják, s egyszersmind meghatározzák az argumentumok szemantikai-denotatív természetét, valamint szemantikai-funkcionális jellemzőit. így jutunk el a szemantikai valenciáig. A predikátumok argumentumait meghatározott szerepet játszó változók (lexikai egységek) töltik be a szemantikai valencia szintjén. A szavak mint