Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1996-1997. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 23)

N. Lőrincz Julianna: Stílus és műfordítás

csolásában, pl. a szociolingvisztikának. Ha az eredeti szövegben sajátos nyelvjárási szókincs elemeit kell a befogadó nyelvre átültetni, alkalmazhatunk-e valamilyen nyelvjárást a forrásnyelvi szöveg adekvátjaként, egyáltalán kell-e, szabad-e figyelembe vennie a műfordítónak a nyelvjárási sajátosságokat, s ha igen, milyen módon tudja ezt megvalósítani. Van olyan helyzet, amikor többet árt egy szövegnek, ha szorosan ragaszkodik a műfordító a nyelvjárási elemekhez, mintha elhagyná azokat, s más nyelvváltozatokban keresne adekvát kifejező eszközöket. Ugyanez a kérdés felvetődik az archaizmusokkal kapcsolatban is: milyen mértékben archaizál a műfordító, milyen kor nyelvi elemeit használja fel a befogadó nyelvből a stiláris adekvátság megteremtése érdekében. Egyáltalán hogyan adja vissza a stílusekvivalencia megteremtése érdekében a nyelvi elemek stílusértékét: a lexikalizálódott stílusértéket, amelyhez a fent említett tájnyelvi és archaikus elemek is tartoznak és a nyelvi elemek olyan alkalmi stílusértékei, amelyekkel minden művészi szövegben szükségszerűen találkozik a fordító. É. Kiss Katalin Shakespeare-szonettjeinek különböző korokban keletkezett magyar fordításait egybevetve érinti ezeket a kérdéseket is. A szépirodalmi szövegek egy sajátos válfajának, a vers adekvát megszólaltatásának kérdéseihez tartozik például a versszerkezet, s ezen belül a képi szerkezet fordítása. Romantikus művek angol fordításaival, illetve az angol romantikusok magyar fordításával kapcsolatban például szembetűnik az a különbség, hogy a romantikus korstílusra általában megfogalmazott jellemző jegynek tartott képi gazdagság nem egyformán jelentkezik a magyar és az angol nyelvben. Nagy általánosságban azt mondhatjuk, hogy a magyar romantikus versekben sokkal nagyobb számban találunk például klasszikus értelemben vett trópusokat metaforákat és metonímiákat stb., -, mint az angol romantikus költészetben. Természetesen nagy eltérések mutatkozhatnak a romantika kezdeti és későbbi szakaszaiban is az egyes nemzeti irodalmakban, de alkotónként is nagy az eltérés egy nemzeti kultúrán belül is. E kérdés mélyebb elemzése már meszszebbre vezet dolgozatunk témájánál, komplex irodalomtörténeti összehasonlító kutatásokat is igényel, amire most röviden sem vállalkozhatunk. Érdekességképpen említem csak meg Németh Ágnes tanulmányát, amelynek témája a képiség elemeinek fordítása. József Attila-versek angol fordításainak elemzésével mutat rá azokra a műfordítói módosításokra, amelyek előfordulnak a képi szint közvetítésekor, (vö. Németh 1984: 298-315) 4. Az eredeti és a műfordításszövegek kommunikatív megfelelésének rendkívül sok összetevőjét nem érinthettem e tanulmány keretében, de talán átfogó képet nyerhetünk legalább a legfontosabb kérdésekről, amelyek e témakörrel kapcsolatban felmerülhetnek. 132