Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1994. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)

ZIMÁNYI ÁRPÁD: Helyes kiejtésünk ügye a tömegtájékoztató eszközökben (1945-1985)

2. A négy korszak részletes bemutatása 2.1. 1945-1953. A nyelvművelésünket átható elvi viták közepette kevés figyelem jutott a kiejtési gondoknak. Jó kezdeményezésről már 1946ban beszámolhatott a sajtó, amikor szólt a rádióbemondók képzéséről, de a további cikkek elmaradtak. Maga az írás viszont témájában tipikus és előremutató: később is mindvégig fontos szerepe volt a rádiónak, illetve a televíziónak, s az ország nagy nyilvánossága előtt megszólaló hivatásos beszélők gyakran kerültek a nyelvművelő cikkek vizsgálódásának középpontjába. A rádió nyelvi témájú előadásai ekkor nem tértek ki idevágó kérdésekre (Msn. 1945-1946: 40; 1947: 95), csak a nyelvészeti szaklapok foglalkoztak a témával (SEBESTYÉN ÁRPÁD: Nyelvművelő irodalmunk 1945-től 1960-ig. MNy. 1961: 368). Többéves kihagyást követően csak 1952-ből és 1953-ból vannak újra adataink: a Magyar Rádió című lap - melynek utódja lett a Rádió- és Televízióújság —, valamint a Magyar Nemzet Rádióbírálat elnevezésű rovata egyre gyakrabban talált javítanivalót, az utóbbi például a bemondók hanganyagának tárgyhoz illő megválasztását (1953. jún. 6. és aug. 19.). A hangtani és beszédtechnikai cikkek ilyen kis számát azzal magyarázhatjuk, hogy a nyelvészek ekkor még nem jelentkeztek a népszerű sajtóban, s ezek a kérdések a „műkedvelő" nyelvészek számára (SEBESTYÉN szóhasználata; i. h.) elég nehéznek bizonyultak. 2.2. 1954—1964. A második időszakot a korábbinál fokozottabb érdeklődésjellemezte, bár jelentős ingadozást tapasztaltunk. Biztatóan indult ez a periódus: egyik évről a másikra hirtelen megugrott a helyes kiejtéssel foglalkozó publikációk száma, s kivételesnek tekinthetjük a cikkek magas arányát (1954: 19 írás - 10%). Figyelemre méltó, hogy a vidéki lapok hatszor szóltak a témáról, holott az 1950-es években hiányolnunk kellett a fővároson kívüli sajtó nyelvművelését. Ennek az a magyarázata, hogy a tájnyelvi és a tájszólási sajátosságok bemutatására ekkor már sűrűbben vállalkoztak a helyi kiadványok, mint a központiak (Debreceni Néplap 1954. ápr. 22., dec. 25.; Dunántúli Napló 1954. ápr. 25. stb.). A Magyar Rádió című lap 1954-ben ugyancsak hat írást szentelt kiejtésünk gondjainak, közülük kiemelkedik a magán- és mássalhangzók időtartamának helyes ejtésmódjával foglalkozó vitasorozat, melyet LŐRINCZE LAJOS összegezett (nov. 22-28. közötti szám). Az Édes anyanyelvünk című rádióműsor rendszeresen szólt nyelvjárási sajátosságainkról (kb. 5%). 1955 után a sajtóban időlegesen visszaszorult a nyelvművelő cikkek sorában a hangtan, mert akkor fontosabb, időszerű témák jobban lekötötték a figyelmet (pl. a helyesírás, az AkH. 10. kiadása körüli viták miatt). 1963ban kezdődött el a közlemények számának és arányának az a növekedése, 98