Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)

H. VARGA GYULA: A magyar szórend egy sajátos jelensége

igekötő szórendi karakterét. A szerző - SIMONYIÉK logikai szempontú felosztásának nehézségeit enyhítendő ~ úgy véli, "Leíró szempontból célszerűbbnek látszik tehát, ha az igekötő szórendjét merőben formai alapon osztályozzuk, s az azonos formai csoportokon belül soroljuk fel a tartalmi csoportokat." (I. m. 202.) Három típust különít el: egyenes (elment, fordított (nem ment el), megszakított {el fog menni). Az első kettőn belül - Simonyi felosztását átvéve a mondat tartalmi jegyei alapján 6-6 mondattípust, ezeken belül több altípust sorol fel: nyomatékos és nyornatéktalan mondatok, tagadás, tiltás, felszólítás, kérdés stb. (i. m. 202-211). A megszakított szerkezeteket pedig aszerint veszi sorra, hogy milyen szó ékelődik az igekötő és az ige(név) közé (i. m. 211214). Bár módszertanilag erősen vitatható a szempontok keverése az altípusok elemzésében - az első két szerkezettípust a mondatok tartalmi jegyei, a harmadikat a beékelődő szavak alapján részletezi — a formai jellemzők figyelembe vétele mindenképpen előrelépésnek számít. Akadémiai nyelvtanunk a formális és a logikai szempontokat igyekszik összeegyeztetni. Az igekötő szórendi helye c. rész bevezetőjében az igekötőnek az igéhez viszonyított szórendi pozíciójáról olvashatunk. A körültekintő fogalmazás szerint az igekötő "Állhat az ige élén, összeforrva vele (...), ezt egyenes szórendjének is nevezik; állhat az ige előtt, de valamely más szóval elválasztva tőle (...), ennek megszakított szórend a szokásos neve; s végül állhat az ige után (...), ezt szokás fordított szórendnek nevezni." (I. m. II, 475.) A további részletezésben arról esik szó, hogy a hangsúlyviszonyok alapján az egyenes szórendet "nevezhetjük az igekötős ige hangsúlyos, a fordítottat pedig (...) hangsúlytalan szórendjének", tartalmi megközelítésben pedig az előbbit szokás összefoglaló, az utóbbit kirekesztő szórendnek is nevezni. (Uott). Az igekötős igenevek taglalásában viszont ez áll: "ezeknek is van hangsúlyos, hangsúlytalan és megszakított szórendjük (i. m. 477). A MMNy. a formai, sorrendi tulajdonságot egy árnyalattal erősebben jelzi, közelítve ezzel egymáshoz az egyenes és a megszakított típust. Eszerint az igekötő állhat az ige vagy igenév előtt, "mégpedig közvetlenül előtte (ez az ún. egyenes szórend), vagy egy más szó által elválasztva tőle (ez az ún. megszakított szórend); másrészt követheti az igét vagy igenevet (ez az ún. fordított szórend)" (i. m. 452). Ezt követően itt is szó esik az összefoglaló és a kirekesztő szórendről. Bár a MMNy. óvatosan kezeli az egyenes, fordított és megszakított megnevezéseket, alapvetően mégis elfogadja, sőt a mondat szórendjét vizsgálva az állítmány szórendi jellemzésére is — "az igekötőkre alkalmazott terminológiát kiterjesztve" - ezeket használja (i. m. 454). 3. Az itt következő áttekintésben induljunk ki abból, hogy az igekötők szórendjét vizsgálva annak nem a mondatbeli, hanem az igéjéhez vagy 36