Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)

R. MOLNÁR EMMA: írásjelek ortográfiájának vizuális és auditív rendeltetése

közöket, a fehér papirost is." (vö. FÓNAGY IVÁN: A költői nyelv hangtanából. Bp. Akadémiai K.) Ugyanez esetleg korlátozottabb mértékben a szépprózára is jellemző. A szépirodalmi nyelvhasználat különlegességre, újszerűségre törekvése mellett nem hagyható említés nélkül, hogy mindezek által nem változtatja teljesen más és új nyelvvé az irodalmi nyelvet, a szépirodalom alkotásainak alapja a nyelvet illetően ugyanúgy a fogalmi közlés, mint a közlés más formáiban, csak éppen a fogalmi szférát itt egy különleges feszültség, érzékletesség öleli körül (vö. Esztétikai kislexikon, szerk. SZERDAHELYI ISTVÁN-ZOLTAI DÉNES Bp. Kossuth K. 1979. 645.). „Az optikai eszközök elégtelenségét minden író érzi. Talán a modernek jobban, mint a régiek, mert a kifejezendő tartalom is differenciáltabb árnyalatokból, összetettebb érzésekből áll, és mert a betű szerepe folyton növekszik a kultúrával fejlődő emberi lélekben" - hívja fel a figyelmet -- ZOLNAI BÉLA a „látható nyelvről" írt kiváló tanulmányában, melyben külön elemzi az írásjelek stilisztikai szerepét, és méltatja jelentőségüket (Nyelv és stílus Bp. 1957.). A nyelv ~ mint mondtuk — beszédben és írásban realizálódik, a beszéd is az írás is sajátos eszközeivel hat. Az utóbbinak konvencionális formai jegyei néha kevésnek bizonyulnak egy-egy differenciáltabb érzelem, gondolat kifejezésére, ezért az író megfelelő és újabb eszközöket keres a hiány pótlására, a kifejező „formai eszköztár" bővítésére. Több lehetőséget is talál: a szerkezeti tagolást (bekezdések), a különböző betűtípusok alkalmazását (nyomdatechnikai eljárás), sorok hosszúságának váltakoztatását, kalligrammák figurájának, formai jegyeinek tartalmat erősítő kihasználását. A fentiek közül az írásnál maradva a magyar helyesírás szabályaitól eltérő írás- és jelölésíormákat vizsgáltam, azokat az eltéréseket, amelyek a közlendő, a tartalom szempontjából nézve többletinformációt adnak, és az író stílusának egyéb jellemzőit erősítik, például ironikusabbá, löprengőbbé vagy harsányabbá stb. teszik az író nekünk szóló üzenetét. A szépírói helyesírás stilisztikai szerepével az idézett ZOLNAI BÉLAtanulmányon kívül többen is foglalkoztak. Nem időrendben és értékrendben: TOMPA JÓZSEF, A külön szépírói helyesírás néhány kérdéséről Nyr. 1955. 6980; LŐRINCZE LAJOS, AZ íráskép mint kifejezőeszköz. Nyr. 1959. 378; F. KOVÁCS FERENC, A kötőjel mint költői kifejezőeszköz. Nyr. 1963. 69; RUZSICZKY ÉVA, Néhány gondolat a gondolatjel stilisztikai szerepéről. Nyr. 1964. 392; KŐHÁTI ZSOLT, A zárójel mint stíluselem. Nyr. 1969. 60; FÁBIÁN PÁL, A magyar stilisztikai kutatások eredményei 1956-1969 között. MNy. LXV. (1969), Stilisztika és helyesírás 483; TÖRÖK GÁBOR, A pecsétek feltörése. Bp. Magvető Kiadó 1983. 97-132; SOMLYÓ GYÖRGY, Philoktétész sebe. Bp. 1980. 223; R. MotNÁR EMMA, Stílusos helyesírás a szépirodalomban. In: Rendszer és stilisztika a 22