Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)

SZATHMÁRI ISTVÁN: A magyar helyesírás alapjai

megjelent Magyar Grarnatikatskájában a szótövek kiemelését követelte {fáradtság, gazság, látja), vagyis az alkalmi hangtani változásokat nem kívánta jelölni. Mindezt azonban -- röviden szólva -- eltúlozta: nyelvünk történeti változását nem vette figyelembe, így olyan tőalakok, illetve leírt formák szerepeltek nála, mint jövsz, jöv, aztán: embervei és a'ban. Tótfalusi Kis Miklós és Tsétsi János (I. a Károli-biblia 1684-es amszterdami kiadását, illetőleg PP 1708., 1767-*. kiadásait) „faragja le" Geleji Katona túlzásait, immár mai módon írva: jössz, jön, emberrel, abban. A felvilágosodás korában a helyesírás is kilép a felekezeti keretekből, továbbá az ipszilonista és jottista háborúból a Révai képviselte jottista elv kerül ki győztesen (persze mert Kazinczy ezt teszi a magáévá), s ez utóbbi szintén a szóelemző elvet erősíti. így lényegében megoldódott a második probléma is a XiX. század elejére: megszilárdult a két legfontosabb alapelv: a kiejtés szerinti (MHSz. 17-48. szabálypont) és a szóelemző írásmód (uo. 49-85. szabálypont). Utaljunk arra is, hogy ezekhez csatlakozik a valójában kisebb jelentőségű, de mégse lényegtelen „hagyományos" (uo. 86-91. szabálypont) és ,,egyszerűsítő" írásmód (uo. 92-94. szabálypont). Ezekre most nem térek ki. Helyesírásunk harmadik problémakörébe az „egyéb" kategóriába sorolt esetek tartoznak: a kétjegyű hosszú mássalhangzók jelölésmódja, a kis és nagy kezdőbetűk, valamint az írásjelek használata, a külön- és egybeírás, továbbá az idegen szavak írásmódja stb. Az első lépést ezen a téren az 1832-es akadémiai helyesírási szabályzat teszi meg. Ez az első szabályzat — amely immár nem egy felekezetnek stb., hanem az egész nemzetnek szól - ha röviden is, de tárgyalja a kétjegyű hosszú mássalhangzók írását, továbbá a hiányjel, a nagybetűk és az írásjelek használatát. A későbbiek során aztán mindig teljesebb lesz a szabályzat e tekintetben is (pl. a 10. kiadás a következőkkel bővült a 11.-ben: az anyagnevek és a jelentéstömörítő, valamint többszörös összetételek írásmódja; részletesebb lett továbbá a földrajzi és intézménynevekkel foglalkozó rész; újonnan szerepelnek a csillag- és márkanevek, de nagyobb terjedelmű lesz az elválasztást kidolgozó rész is; stb.). g) Végül essék szó helyesírásunknak az itt jelzettekkel szorosan összefüggő nyelvkövető voltáról. Mint mondtuk, a mi helyésírásunk egyik fő alapelve a kiejtés szerinti írás. Ez azt jelenti, hogy -- mint említettük „a szóelemek (szótövek, képzők, jelek, ragok) írásformáját köznyelvi kiejtésük szerint rögzítjük: láz, fény, fr, véd, tíz; -s, -va, -ve; -bb; -t ...stb." (MHSz. 18. szabálypont). A másik fő alapelv a szóelemző írásmód. Ez meg arra utal, hogy bár a ragos, jeles és a képzős szavak, az összetételek, valamint az egymást követő szavak szóelemeinek érintkező hangjai kölcsönösen hatnak egymásra, és a szavak kimondásakor e hangok sokszor megváltoznak, helyesírásunk az 18