Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2003. Sectio Culturae. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 30)
PATKÓS MAGDOLNA: Muzsikáló Gyöngyös
1974-ben ismételten megalakult a Tücsök Zenekar dr. Sóti Lászlóné (Klein Éva) vezetésével, majd később, szintén az ő vezetésével alakul meg a Musica Mansueta Kamarazenekar is. Az Országos Filharmónia hangversenyei tovább folytatódtak a zeneiskola szervezésében egészen 1985-ig. Az ifjúsági hangversenyek látogatóinak száma 1973-ban 600 fő volt, 1978-ban 1700 fő, 1981-ben 2000 fő (5 koncertsorozat). Az ország vidéki városai közül Gyöngyös került az első helyre a látogatói létszám tekintetében. A koncertek hallgatói létszámának ugrásszerű emelkedését az 1978-ban a város közművelődési életébe belépő új művelődési központ segítette elő, ahol a színházterem hangversenyteremként is funkcionált. A felnőtt bérleti hangversenyek zömében kamarakoncertek voltak, amelyeket a zeneiskola kamaratermében rendeztek. A teljesség igénye nélkül: Banda Ede, Onczay Csaba, Kocsis Zoltán, Schiff András, Kovács Dénes, Ránki Dezső, Kocsis Albert, Gregor József, Matúz István, Magyar Hárfás Trió, Bartók vonósnégyes, Weiner vonósnégyes, Jandó Jenő, stb. vendégszerepelt. A zeneiskola a megyei hangszeres és elméleti versenyek szervezésében kezdeményező, lebonyolító iskola lett. Nagyon sok növendék jutott el ugyanakkor országos versenyekre. 1973-tól 1992-ig 20 alkalommal vettek részt különböző országos hangszeres, kamarazenei, szolfézs versenyeken, igen eredményesen. A zeneiskola a 19 év alatt jó szakmai munkát végzett, megtartotta stabilitását. „Az egész népre kiterjedő zenekultúra csak úgy jöhet létre, ha a zenei nevelést az általános műveltséget nyújtó elemi és középiskolai oktatással kötjük egybe.... e nélkül nem beszélhetünk komolyan népművelésről és a kultúrának a néphez juttatásáról." Kodály Zoltán eme nemzetprogramja elsősorban az ének-zenei tagozatú általános iskolai képzésben válhatott valóra. Az első ilyen iskolát 1950-ben alapították Magyarországon. Gyöngyösön 1966. szeptember 4-én épült fel az új iskola a város déli részén, amelyet az itteniek VI. sz., később Egressy Béni Altalános Iskolaként ismernek. Ebben az iskolában indult meg a zenei tagozatú oktatás az 197172-es tanévben. A zenei tagozat beiskolázása az egész városra kiterjedt, sőt a környék jó zenei alapképességű kisdiákjait is szívesen fogadták. Az indulás köriili években igen nagy volt az érdeklődés, így szelektálni kellett a jelentkezők között. A jobb zenei adottságokkal rendelkező gyermekeket vették fel a zenei tagozatos osztályokba, az átlagos képességű kisdiákok normál énekzeneoktatásban részesültek az iskolában. „A kétfajta képzés alapvetően abban tér el, hogy a tárgy oktatására fordított óraszám jelentősen különbözik, így az elvégzett anyag mélysége is. A két tananyag fő iránya megegyezik népzenei ismeretek, zenetörténeti alapismeretek -, de a készségfejlesztés 44