Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2003. Sectio Culturae. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 30)

PATKÓS MAGDOLNA: Muzsikáló Gyöngyös

A Muzsikus Céh Leánykar 1974-ben a Berze Nagy János Gimnázium tanulóiból jött létre a Családi Intézet kezdeményezésére, amelynek fenntartá­sában két évtizedig működött. Később a gimnázium lett a háttérintézmény. Az együttes karnagya Holló Erzsébet. Megalakulásuk óta rendszeresen köz­reműködnek a családi, városi, megyei, országos és nemzetközi rendezvénye­ken. Az „ezüstvasárnapi" karácsonyi hangverseny kezdeményezői a város­ban, amely hagyományt a Cantus Corvinus Vegyeskar folytatta. Az „Éneklő Ifjúság" kórusversenyein többször elnyerték az „Év kórusa" címet. Rendsze­resen énekeltek a Magyar Rádió „Kóruspódium" műsorában, 1981-ben a rádió nyilvános hangversenyén szerepeltek. A sárospataki Országos Diákna­pokon négy alkalommal kapott a kórus fesztiváldíjat. Három alkalommal (1994, 1996, 1998) kaptak meghívást a Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyre Debrecenbe, ahol mindhárom alkalommal „Folklór Diplomát" szereztek, a Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen 1993-ban „Nemzetközi koncertkórus", 1995-ben „Arany" és „Ezüst" minősí­tést kaptak. Az 1999-2000-es tanévben a Musica Mansueta Kamarazenekar­ral közösen Pergolesi Stabat Materét Gyöngyösön és Egerben is bemutatták. Erről a koncertről CD-felvétel is készült. 2000-2001-ben Illés Lajos Cantus Hungaricusából szólaltattak meg részleteket iskolai és városi ünnepségeken. A kórus jelenleg ifjúsági vegyeskarként működik, 2002-ben a Hair c. musi­calt adták elő több alkalommal a városban. Városi és Pedagóguskóriis A Városi és Pedagóguskórus 1977-ben alakult, elsősorban a járás peda­gógusaiból, női karként. Karnagya Tóth Antal a karácsondi általános iskola igazgatója, ének-zene szakos tanár társadalmi munkában vezette a kórust, alig egy évig. A kórus támogatója és háttérintézménye a Mátra Művelődési Központ. 1978-ban települt Gyöngyösre két ének-zene szakos pedagógus, Kalocsai Miklós, és felesége, Kalocsainé Csillik Mária, aki már 1978 októ­berében átvette a kórus irányítását. Kalocsai Miklós 1979 májusától a Városi Tanácsnál közművelődési felügyelőként dolgozott. O volt az, aki kezdemé­nyezte a kórus vegyeskarrá alakulását. Elsősorban a férfikar betanításával foglalkozott, de segédkarnagyként is közreműködött. Hamarosan városi kó­russá szervezték az éneklő közösséget. „A Kalocsai házaspár a kezdeti ne­hézségek után egyre színvonalasabban dolgozó közösséget szervezett és irányított. Csillik Mária - mint elismerten jó kórusvezető - sok figyelmet és energiát fordított a kórus fiatalítására, valamint a szakmai színvonal fokoza­tos fejlesztésére..." 3 8 Az eredmények természetesen nem maradtak el. 1983­ban már arany minősítést kap a kórus, és 1990-ben elérik a Fesztiválkórus s Városi és Pedagóguskórus Gyöngyös, 1977-1992. Szerk. és bevezető: Szívós József 3. 46

Next

/
Oldalképek
Tartalom