Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2003. Sectio Culturae. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 30)
PATKÓS MAGDOLNA: Muzsikáló Gyöngyös
Kiemelkedő eseménye volt ennek az időszaknak a zeneiskola fennállásának 15 éves jubileumi rendezvénysorozata. Az ünnepi hangverseny egyik érdekessége volt, hogy bemutatkoztak a zenei tagozatú általános iskola növendékei Juhász Andrásné vezetésével. A zeneiskolának igen jó kapcsolatai voltak a tagozatos iskolával és a gimnáziumokkal is. A koncerten bemutatkoztak a zeneiskola „B" tagozatos 3 4 növendékei, valamint a már magasabb szinten zenei tanulmányokat folytató volt növendékek. Kodály 90. születésnapjára szolfézsversenyt hirdettek, és május 3-án tanári hangversennyel zárták az ünnepségsorozatot. Ennek záró részében fellépett a tanári kamaraegyüttes: Az 1973-as tanév végén Bakos Erzsébet befejezte gyöngyösi pályafutását, és ezzel tulajdonképpen lezárult a város legvirágzóbb zenei-művészeti korszaka. Záborszky József sem járt le a továbbiakban rendszeresen Gyöngyösre. A nevéhez fűződő zenei együttesek vezető híján hamarosan megszűntek, így a Városi Énekkar (amelyet 1969-70-ben még Nagy György vezetett) és a Városi Zenekar, nem sokkal később a Tücsök Zenekar is. 4. 1971-1989. A zenei tagozat alapításától a rendszerváltásig A Zeneiskola élére ezután dr. Mocsáry Lászlóné került, aki 1973 és 1992. között vezette az intézményt. 14 tanszakon folyt a munka: zongora, gordonka, ének, hegedű, gitár, klarinét, oboa, fuvola, rézfúvó, előképző, szolfézs, zeneirodalom, zeneóvoda, kamarazene. Az 1973-as tanévtől kezdtek foglalkozni az óvodás korúakkal. Az iskola belső életének szervezettségét szolgálta a tantárgyi munkaközösségek kialakítása: zongora szakosok, vonós hangszert tanító tanárok, elméleti tárgyakat tanítók számára. „Minden zeneiskolában „A" és „B" tagozaton folyik az oktató-nevelő munka. A „B" tagozatos tanulók zenei pályára készülő növendékek, akiknek a szakmai, hangszeres tudását az elérhető legmagasabb szintre kell fejleszteni..." E kiemelt foglalkozás meghozta az eredményt a zeneiskolának, hiszen 1992-ig 57 tanuló került zenei pályára. Az iskolába jelentkező tanulók száma nagyon emelkedett, ugyanakkor a pénzügyi feltételek hiánya és a kötelező óraszám csökkenése nem adtak lehetőséget a létszám növekedésére és a túlórák megemelésére. Ezért 1979től bevezették a hangszeres előkészítő foglalkozást hegedű, gordonka és zongora szakon. Ugyancsak ettől az évtől szervezték meg a „Szorgalmas hangversenyeket", ahol 2-3 hetente minden felkészült, szorgalmas tanuló szerepelhetett. 4 Zenei pályára készülő, emelt szintű oktatásban részesülő hallgatók v s Jubileumi rendezvénysorozat prospektusa 43