Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2003. Sectio Culturae. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 30)

KÖDÖBÖCZ GÁBOR: Kányádi Sándor költészetszemléletének ala-kulása, a lírai személyiség formálódása

megfogalmazás mindig viszonylagos, egy bizonyos kornak, egy bizonyos időnek,,bi£pnyps tudásnak és tapasztalatnak a pillanatnyi rögzítése. A forra­dalmár az, aki ezzel nem éri be, és keresi mindig a tökéletesebbet". 1 2 , ^ * A fenti gondolatokat érdemes összevetni egy meghatározottságában, jel­legében és attitűdjében egészen másfajta költészettípus képviselőjének néze­teivel: „Az újnak nemcsak az az értelme az irodalomban, és másutt sem, hogy eltér a régitől. Ez kevés. Lényegeset kell hozzátenni az eddigiekhez, olyan lényegeset netán, amely eddig való fogalmainkat is kényszerűen, visz­szamenőleg átrendezteti, mint az einsteini fizika a newtonit. És mint a komp­lex hasonlat a hasonlatról való képzeteinket, költői és nemcsak költői lélek­tanunkat".' 3 A lírai alany önmeghatározásainak változása és folytonossága Hagyomány és újítás, kontinuitás és diszkontinuitás kettőssége, avagy a „tökéletes", a „pontos", a „végleges" megfogalmazás igénye jól nyomon követhető Kányádi Sándor lírai hitvallásaiban is. A kiválasztottság-, a külde­tés- és szereptudat - akárcsak Nagy László, Illyés vagy Csoóri Sándor eseté­ben - Kányádinál is rendkívül gazdag, változatos formában nyilvánul meg; az önfelmutatás és önerősítés olyan válfajait hozva létre, melyek muszájherkulesi gesztusokkal képesek a fájdalomból is energiát csiholni. Vagy ha úgy tetszik: igazgyöngyöt a szenvedésből. Az önnön lehetőségeivel, adottságaival való szembenézés, a sorsvállalás egyre tisztuló tudata életreszóló érvénnyel fogalmazódik meg Harmat a csil­lagon című versében: „S ha elszólít a Nap, / nyugodt lélekkel mondják: / tócsákkal nem szövetkezett, / liliomok fürödtek benne, / úgy tűnt el, amint érkezett". A változásban őrzött állandóság, a halálos veszedelmekből átme­nekített életremény, a folytonos alkalmazkodáskényszerben az eszmények csengőszavára és Mikes példájára figyelő önazonosság, az értéktanúsító helytállás ethoszában célt és értelmet tételező magatartás kollektív érvénnyel szólal meg az Öreg iskola ünnepére vallomásos soraiban: „...ünnep előtt / ünnep után / addig vagyunk - leszünk / amíg a lépcsők bennünk is / vásnak ­vénülnek / s újulnak a falak amíg / halljuk a csengőt / s benne a tengert / és minden rodostóban / zágont". Az informális helyzet és az esztétikai érték igen szoros, ontologikus természetű kapcsolatára is utalhatnak a Simon Bolivar és San Martin emlékére írott Koszorú veretes strófái, hiszen itt már az imitatio Christi, vagyis az áldozatszimbolika válik hangsúlyossá: „valaki engem kiszemelt / valamire valakikért / hullatni verejtékemet / s ha nincs kiút hullatni vért". A szellem emberének kényesen tiszta morálja is megszó­1 2 Uo. ; 1 Nemes Nagy Ágnes: A költői kép. In: Metszetek. Magvető Könyvkiadó, Bp. 1982. 71-72. 232

Next

/
Oldalképek
Tartalom