Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2003. Sectio Culturae. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 30)
KOZMA GYÖRGY BERTALAN: Táncsics könnyei
alig gyanítasz. Előttem van a te küldötted darab papiros, melyen azt olvasom: Finta Ferenczet ma délután 6 órakor temetjük, 3 0 minden szomorú fény és szokott pompa nélkül; 's te őt belső képpen sajnálod, titokban siratod, de az emberek előtt - elj néhány biztosabbakat kivévén - elrejted könfnjyeidet, 's az előítéletek miatt nem teszed, nem teheted azt, mit tenned az elhunyt barát iránt kellene. Nincs a" szomorú jelentésben: kesergi őt Székelyné,.J' O mostoha sors! ti valótok ketten egész Erdélyben, kiket szerettem 's már egyik nincs ő utána hullának ide a szánó kön[n]yek melyek miatt soraim csak töredékek; ~ a Postán, és más kezébe nem kerülhet, mert ollyan nevű nints, én peclig tudni fogom[,] kit illet. - Csolkollak ezerszer. " L. Farkas [Józsefné] Kócsi [Kótsi Patkó] Katalin Székelyné [Ungár Annájhoz Bukarest, 1825. szeptember 10., illetőleg Székely Józsefnéhez [ismeretlen] József h. n., [1]833. június 18. OSZK Kt. Levelestár Fintát szeptember 9-én helyezték örök nyugalomba. Személyéről a későbbiek során még bőven ejtünk szót. Temetéséről gyászjelentést az alábbi szöveggel adtak közre barátai: „Jelentés. Finta Ferencet ma délután 6 órakor temetjük. Temetjük minden szomorú fény és szokott pompa nélkül, az.ért, mert így rendelte, s azért, mert alig maradt a jámbornak egy szemfödélre valója. De valóban még erre sem volna szüksége; mivel bármi költséges legyen is az a szemtakaró, sem az élőt, sem a holtat nem menti meg a bennünk termő férgektől; s mivel belső férgei nem voltak, bátran szembe nézhet az örök igazsággal is. Sőt ha most is érzése volna, szánó mosolygással nyújtaná szemfödelét a mi silány földünknek, betakarni vele szemeit, hogy ne lássa temetését legjobb gyermekének, kinek ezerek közt ritka talentoma s angyali lelke volt. Jertek hát, temessük cl őt, s míg a földnek átadjuk, szakaszszuk ki legalább egy-két pillanatig szivünkből a földet; s ha tán egy akkori tisztább gondolatunk, egy meleg könyűtől öntözve megfogamzanék s idővel terhek alatt is jövő honszeretet pálmája lenne belőle: Finta kevély lenne halálával, mint mi vagyunk életével. Kolozsvárott, szeptfember] 9-kén 1836. Barátjai. " Jakab 1871. 141. p. Székelyné vagy megküldte magát a nyomtatványt Táncsicsnak, vagy levelében idézett szövegéből - nem tudhatni. Táncsics nem tudta - hiszen a sorok írója titokként őrizte haláláig hogy Székelyné mit jegyzett lel imakönyvének utolsó lapjára: ezeket a gyászos esetről fogalmazott, panaszos szavakat: „Szeptember 7. reggeli 8 és 9 óra köze megfosztott mindenemtől; reményem- s hitemtől megfosztva, a bánat vas ölébe taszítva, egyedül... egyedül hagya. 1836... szeptember ölő hónap... ". És másutt egy verse: „Siessetek bús napjaim / A semmiség ölébe... /Közületek az utolsó / Nyugodalmam elsője." Uo. 141. p. 3 2 Táncsics levele írásakor e helyre hullatta könnyeit, s itta be azokat a levélpapír. Ezért - ti. hogy a tinta ne fusson meg a papíroson - kényszerült „töredezett" sorokat írni. 168
