Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2003. Sectio Culturae. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 30)

Kiss LAJOS: AZ egri Filmművészeti Nyári Egyetem történeti áttekintése a 30 éves jubileum kapcsán

A folytatásra a sokszínűség, a változatosság voltjellemző. 1992-93-ban a fiatal rendezők bemutatkozása, 1994-ben a 25. Magyar Filmszemle életműdíjas művészei alkotásainak bemutatása, 1995-ben a 100 éves film köszöntése, 1996-ban Illés György és tanítványainak - Zsigmond Vilmos, Badal János, Gyurikó László, Lente Miklós - munkásságának be­mutatása volt a fő vonala a nyári egyetemnek. 1997-ben a magyar filmek bemutatása mellett francia filmgála, 1998-ban indiai filmgála színesítette a programot. 1999-ben a nyári egyetem 25. éves jubileumát ünnepelte, ennek jegyében magyar filmtörténeti összeállítást láthatott a közönség. 2000-ben finn, 2001-ben francia, 2002-ben német filmgálával egészült ki a program. Közben a szervezők értékelték az eltelt 10 évet, és a folytatásban eddig nem alkalmazott újításokat terveztek, amit a 2003. évi rendezvénynél valósítottak meg. A közönség és a részt vevő vendégek igényeihez és összetételéhez alkal­mazkodva a korábban csak filmes rendezvényt összmüvészeti fesztivállá bővítették, ahol a kortárs magyar film mellett a kortárs zene-, tánc- és kép­zőművészet is helyet kapott. A program reggeltől estig non-stop jelleggel két helyszínen zajlott. A filmvetítések az Uránia mozi nagytermében, a zenei és táncos programok a fesztiválutcává alakított mozi melletti Sándor Imre utcában, valamint a fel­újított Uránia mozi színpadán. Az alternatív programok közül a táncprogramok szervesen kötődtek a filmprogramhoz. A filmen is látható Bozsik Yvette és a Táncalak megformá­lója, Ladányi Andrea bemutatkozása osztatlan sikert hozott, és talán megha­tározta a szervezők számára a jövő irányait. 139

Next

/
Oldalképek
Tartalom