Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2004. Sectio Biologiae. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 25)

Fekete Gábor: Cönológia és növényföldrajz

Cönológia és növény földrajz 19 pl. a karsztbükkös és a zárt dolomit sziklagyep határán, ahol a többi növényfaj versengő ereje legyengített (Zólyomi 1987). Számos ritka, csak itt előforduló különleges - nemegyszer magashegységi elterjedésű — faja alapján a karsztbükköst {Fago-Ornetum) reliktum jellegű társulásnak tekintjük (Zólyomi 1958). A Keszthelyi-hegységtől a Budai-hegységig sok állományát ismerjük. Az Északi-középhegységből az 1950-es években, a Bükk hegység térképezése során bukkantunk a Fago-Ornetum-hoz termőhelyben, fiziognómiában, kompozícióban hasonló állományokra. Ebben a nyúlfarkftives bükkösben (Seslerio hungaricae-Fagetwri) a magas hegyvidéki fajok még nagyobb számban jelentkeznek (így a Centaurea mollis, Cirsium erisithales, Valeriana tripteris, Arabis alpina, Clematis alpina), de a dunántúlival közös elemek is (Rubus saxatilis, Calamagrostis varia, Allium victorialis). Kimutatható itt dealpin sziklagyepek hatása is (Sesleria hungarica). A SeslerioFagetum már a bükkös elemek túlsúlyát mutatja (vö. Zólyomi 1967a). Suba János et al. 1982-ben írta le a Déli-Bükkből, Felsőtárkány mellől (a Várhegy-Csákpilisről) dolomit alapkőzetről a Seslerio-Quercetum virgilianae erdőtársulást, illetőleg Vojtkó András ennek egy, az északi oldalakra húzódó változatát {Seslerio-Quercetum pubescenti-petraeae, Vojtkó 1992). A ritkás faállomány alatt a Sesleria hungarica, néhol a Carex humilis dominál, a gyepszintben tömeges a Daphne cneorum, a Calamagrostis varia. Orchideákban gazdag erdő ez, Cypripedium calceolus-sdX, Gymnadaenia odoratissima-vál. Ez a társulás - amely a tölgyes zónában alakult ki felfogható, mint a Seslerio-Fagetum helyi vegetációtörténeti előzménye, amelyben a bükkös jelleg még nem érvényesül, a tölgyes jelleg viszont annál erősebben megnyilatkozik. A rokonsági sor azonban koránt sem teljes. Ezeknek a dolomiton kifejlődött letörpülő ritkás erdőknek a jégkor utáni evolúciója ritkás fenyvesekkel kezdődik (főleg erdeifenyővel); ilyen ún. reliktum erdeifenyvesek ma is nagy kiteijedésűek, pl. az Alacsony-Tátrában, a Keleti-Alpokban. Az országhatáron belül a Kőszegi-hegységben találjuk néhány erősen pusztult állományát. A jégkor utáni beerdősödés korai, ún. preboreális fázisát képviselik, annak a korszaknak a hírmondói, amikor a lombos fafajok még csak elszórtan jelentkeztek. így végül is egy vegetációtípus szekuláris fejlődésének egész sorozata áll előttünk (igen valószínűen legfiatalabb az Északiközéphegység Seslerio-F agetuma), ill. őrződött meg. Igaz: a Kárpátpannóniai régió különböző tájain. A földrajzilag egymástól távoleső, egymással vikariáló társulások összehasonlítása során egy különleges faj csoport tűnik ki, amelynek nem annyira szüntaxonómiai értéke, hanem sokkal inkább cönogenetikai értelmező szerepe nagy. Azokról a fajokról beszélünk, amelyeket korábban már felsoroltunk megemlítve, hogy elsősorban magas hegyvidéki, alhavasi társulásokhoz kötődnek, és amelyekre nálunk egy diszjunkt-diszperz áreakép