Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1994. Sectio Chemiae.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)
Hidy Pálné-Lacahta István: A Nyugdíjasok Népfőiskolája
"Ahelyett, hogy sopánkodnék a rózsák tövise miatt, örülök, hogy a tövist rózsák koronázzák, s hogy a csipkebokor virágba borul." (Joubert) Szándékosan e szellemben dolgozva kerestük az időskor jellemzői és lehetőségei között a jót és szépet is. Sajnos, a pályázaton nyert összeg meghatározta lehetőségeinket, és tízhetes kurzusunk véget ért. Az utolsó foglalkozásra némi árnyékot vetett az elszakadás felett érzett szomorúság. Paraineisis címen jelképes csomagot, útravalót kapott a kis közösség, és tagjai, reagálásaikból mi is, akik anyagi gondokkal, időhiánnyal küszködve ezt a munkát nagyon élvezve szerveztük együttléteinket. Az ünnepélyességet fokozta - és további változatosságot jelentett - hogy zárásképpen a Bazilika csodálatos épületében kifejezetten számukra rendezett gyönyörű orgonahangversenyen vettünk részt. Egy másik pályázati sikernek köszönhetően egy év múltán folytathatjuk a megkezdett munkát. Az első kurzus hallgatói ezt nagy örömmel fogadták. Elismerő mondataik arra ösztönöznek bennünket, hogy továbblépjünk, s megtartva az első tanfolyam pozitívumait, új ötleteket valósítunk meg, új módszerekkel próbálkozzunk. Bízunk abban, hogy ezzel jó ügyet szolgálunk, szebbé, örömtelibbé, gazdagabbá tesszük néhány idős ember életét. 89