Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1994. Sectio Chemiae.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)

Szecskó Károly: Bakos József Comenius-kutatósairól

nyelv fogalmáról, a nyelv és a társadalom kapcsolatáról, a nyelv eredetéről, a nyelv fejlődéséről, illetve e kérdésköröknek a nyelvi neveléssel való összefüggéseit. Sőt a kutatók addig Comenius tan­könyveinek nyelvi, nyelvészeti vonatkozású elemzését sem végezték el alaposan. A téma feldolgozásánál arra törekedett hogy feltárja a nyel­vész, a filológus és nyelvpedagógus Comenius forrásait, munkássága előzményeit, kora nyelvészeti és nyelvpedagógiai törekvéseit. Ezek tükrében mutatta be, hogy a nagy nevelő nemcsak a neveléstörténet, hanem az európai filológia történetének is jelentős személyisége volt. Kandidátusi értekezése témájával szoros összefüggésben vizs­gálta Comenius nézeteit az anyanyelvről és az anyanyelvi oktatás jelentőségéről. Erről szóló értekezése a Pedagógiai Szemle 1970-es évfolyamában jelent meg. Ehhez csatlakozott, sőt megelőzte azt Comenius és a magyar nyelv című dolgozata, amely még 1960-ban látott napvilágot az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyvében. Comenius munkái közül talán legtöbbet az Orbis Pictussal foglalkozott. E munka magyar szövege pedagógiai és nyelvészeti jelentőségéről még 1959-ben tett közzé tanulmányt. 1967-ben publi­kálta az első magyar nyelvű Orbis Pictus nyelvjárástörténeti adatai és annak tanulságai című dolgozatát. 1971-ben, a Magyar Könyv­szemlében bibliográfiai tanulmányt tett közzé e munka magyar nyelvű kiadásairól. 1975-ben a jeles könyv képanyagának és szöve­gének forrásairól értekezett. Egy 1957-ben elhangzott előadást szentelt Comenius másik nagy művének, az Opera Didactica Omnianak, amely a Felsőoktatási Szemlében látott napvilágot. Bakos több tanulmányt készített Comenius tankönyveiről. Először a Vestibulumot vizsgálta, ezt kö­vette a Janua, az Atrium, a Schola Ludus, a Tirocinium elemzése. Comenius nyelvművelő elveiről és gyakorlatáról 1970-ben tett közzé értekezést a Magyar Pedagógiában. Még 1958-ban önálló munkát publikált tőle a Népművelési Intézet, A népművelő Come­nius címmel. Comenius hatását a magyar pedagógiára 1971-ben: A hazai szemléltető oktatás fejlődése a comeniusi törekvésekben, különös tekintettel a nyelvi ismeretek népiskolai tanítására címmel elemezte. Nemzetközi hatásáról szól az 1961-ben publikált: Comenius és Vesalius című közleménye. 79

Next

/
Oldalképek
Tartalom