Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium.(Acta Academiae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)

Rókusfalvy Pál: A nevelési eszmény alapjai és tartalma

integrálja a filozófiai antropológiát és a természettudomány (a biológia) megállapításait is az emberről. A kicsoda az embér? Mi az ember? kérdésre a filozófia "felülről-lefelé", abszolút és apriori elvekből jut el az ember lényéig. Piatonnái pl. az abszolút megismerés, Kantnál az abszolút akarat az embermegismerés kezdőpontja. A természettudomány az ember lényegének keresésében fordított utat követ, s a tapasztalásból indul ki. Az embert egy hosszú fejlődési sor utolsó tagjának s legfejlettebb élőlénynek tartja. A pszichológiai antropológia az ember lényegének feltárásában az embert önmagából törekszik megérteni, s egyaránt felhasználja a filozófiának (nem az abszolút és apriori eszméit, hanem) értelmező gondolatait és a természettudomány igazolt megállapításait. A pszichológiai antropológia az emberkép megalkotásában nemcsak ezeket veti egybe, nemcsak az emberi viselkedés, élmény és alkotás törvényszerűségeit vizsgálja, hanem az emberi lét feladatait, az helyét a természetben és a társadalomban is elemzi. Az embert történelmi és erkölcsi lénynek fogja fel. Mindezekre; mint háttérre vetíti rá a tapasztalati pszichológia eredményeit. Mindezeket együtt s ebben az összefüggésrendszerben tekintjük a nevelési eszmény alapjának, melybe erkölcsi értéktartalma is szervesen beletartozik. Azonban a nevelési eszmény erkölcsi értéktartalmának kifejezésében is szakítunk a hagyományos filozófiai megközelítéssel, mely szerint az etika ~ filozófiai irányzatonként változó — ideális eszmerendszer, amely külső követelményből belsővé válva igazítja el az embert, s erkölcsi kódexként lesz magatartásának vezérfonala. Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy a pedagógiai tevékenységet és tudományt is új alapra helyezzük. Az etika, az erkölcs valósága ~ s ebben Albert Schweitzert követjük ~ maga az ember, annak belső önfejlődése. Az élet tiszteletének etikája a jó és a gonosz lényegét nem filozófiai eszmékből vezeti le, hanem az emberi élet legnagyobb értékére emeléséhez köti, abból eredezteti, s természetesen hajtóerejét az ember élni akarásából, a világhoz való viszonyának végiggondolt tudatosításában ismerte fel. Az etika objektív természeti erő, az ember belső fejlődéstörvénye. Tartalmi lényege: a belsőleg szabaddá vált ember határtalan felelőssége minden élettel szemben, amellyel kapcsolatba kerül. 219