Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium.(Acta Academiae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)
Varga Attila: Egy új elgondolás a kémia tanításáró 7-8. osztályban
zán a tanuló, ha az egészet először részekre bontjuk, majd a részeket alaposan megismerve az egészet újra felépítjük. 3. Az életkori sajátosságokat tekintve a fokozatosságot tartjuk szem előtt. Ezért a 7. osztály bevezető jellegű év, kevés óraszámmal, részben leíró jelleggel. A kémiai jelrendszer bevezetésére csak év végén kerülne sor, az atomszerkezet megismertetéséhez csak 8. osztály év elején jutnánk el. Viszont már hetedikben bevezetésre kerülnének a legfontosabb alapismeretek, alapfogalmak a definíció igénye nélkül. A tudományos nyelvezet kialakítása végett erre szükség van. Ugyanis az említett módon nem sokkszerűen, egyszerre zúdulnának a tudományos ismeretek a tanulókra. 4. Nagy hangsúlyt helyezünk az ismeretek, fogalmak összefüggéseinek megláttatására is, ezért gyakoriak hetedikben az összefoglalások, részösszefoglalások, az éves összóraszám 20 %-ában. 5. Kellő szerepet szánnánk a folyamatok, jelenségek megismerésében a tanulókísérleteknek, a két év során összesen 8 tanulókísérleti órát tervezünk. 6. Elképzelésünk szerint a tanulók gondolkodásában azt a szemléletet kell kialakítani, hogy "a természet egységes egész", a kémia, mint tudomány csupán egy, bár igen fontos láncszem a világ megismerésében. A kísérletezés is e nagy célt szolgálja, egy fontos módszer e megismerési folyamatban, tehát nem öncélú "játszadozás", cirkuszi "hókuszpókusz". Egy olyan szemléletet igyekszünk tehát kialakítani, hogy a kémia fontos, de nem az egyetlen tantárgy, illetve tudományág világunk megismerése és életünk még szebbé tétele érdekében. 7. Továbbvihető, hasznos gondolatnak tartjuk azt az évszázados megállapítást is, hogy "kevesebbettanítson az iskola, de azt jobban/'. E hosszas előzmények után kellene rátérni a konkrét tematika és tananyag ismertetésére, ami egy ilyen cikk keretén belül sajnos, megvalósíthatatlan. A jelenlegi lehetőségek csak azt engedik meg, hogy igen vázlatosan, csupán összefoglaló jelleggel ismertessük a tananyagot illetve annak tartalmát. 7. osztály: — Mintegy bevezetésképpen az Univerzum és Galaxisunk globális szerkezetével kezdünk. Ezen belül szűkebb lakóhelyünkről, a Földünkről 153