Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium.(Acta Academiae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)

Szilvási László: A közérzet szociológiája

Az emberek egy része rokonszenvezik a sztrájkólókkal, mert legalább azok átküzdhetik magukat az akadályokon, amelyeken ők nem. Szándékaik szerint a sztráj kólók és nem sztráj kólók tehát egyformán megítélhetők (elítélhetők). A tettek következménye alapján, azonban már nem sorolhatók ugyanabba a kategóriába. A sztrájkolók és nem sztrájkolók , általában az emberek örömest békén hagynák egymást, ha a kormány, mint eszköz segítségével elkerülhetnék egymás szabadságának korlátozását. A fokozódó individualizálódás következtében csak egyetlen kötelezettséget képesek az emberek magukra vállalni: mindig azt tenni, amit igazságosnak tartanak. Innen már csak egyetlen lépés hiányzik: lelkiismeretes emberek összefogása által létrehozott testület, amely az államot, a szó nemes értelmében véve szolgálja. Nemcsak fejével, de lelkiismeretével is. Felvetődik a kérdés, itt és most Magyarországon, a kormánynak és ellenzékének nem majdnem ugyanazt kellene-e csinálnia? Szabad-e ebben a patthelyzetben a pártok valamelyikének győzelemre törekednie? A kormánypártok lépéskényszerre vannak ítélve, amelyek a korábbi programoktól, pártideológiáktól és ígéretektől független döntések. Az ellenzék valójában irtózik a hatalom átvállalásával járó teendőktől, boldog, ha nem kap többséget, örül, hogy ellenzékben maradhat. Milyen állampolgári magatartást tanúsíthatunk a jelenlegi helyzetben? A mi szavazataink juttatták hatalomhoz a jelenlegi pártokat. Azért, hogy a szavazás ne váljék egyszerű játékká, hogy a szavazók személye szerepeljen a pártok, a kormány tétjei között, az állampolgárnak viselkedésével saját szabadságáról kell tanúbizonyságot tenni. Nem közösködhetünk azzal a kormánnyal, amely szegény rabszolgává silányit bennünket tehetetlenségével. A fuldokló társadalomtól elragadni a deszkaszálat azzal az indokkal, hogy a kormány is fuldoklik, ez elvezet bennünket ahhoz a logikai pradoxonhoz, amely úgy akar gazdaggá tenni egy országot, hogy állampolgárai közben szegények és még szegényebbé lesznek. Elveken alapuló cselekvésre van tehát szükségünk, amely megváltoztatja a dolgokat és viszonyokat. Nem szabad elhinni, hogy az országot kizárólagosan a lakossági áldozatvállalás vezeti ki a kátyúból. Olyan logika ez, ahol a gyógykezelés ártalmasabb, mint a baj, melyet megszüntetni kíván. A 40 éve tartó áldozatvállalás nem vezetett sehová. 142