Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1999. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 25)

Czirják József: A morálfilozófia érvényesülésének kérdéséhez (A kanti álláspont egy aspektusának értelmezhetőségéről napjainkban)

az, amit, mint egyfajta objektiválódott személyiséget, a maga közvetítő szerepében nem hagyhatunk figyelmen kívül. Azt hiszem, hogy az áiiam és a politika területén ismét egy alapvető kérdés körül összegezhető a tulajdonképpeni morális válasz. Nevezetesen abban, hogy szabad-e kényszert alkalmazni? Azaz, ahogy Kant fogalmaz, hogyan kerülhető el a despotizmus és a lázadás, amelyek egyaránt jogtalanok? Kant válaszában a fennálló lehetőségekhez kívánta igazítani álláspontja realizálhatóságát, amikor az érvek nyilvános előadásában látja a választ a kérdésre. Ugyanakkor tudjuk, hogy a néhány évvel későbbi válasza az Erkölcsök metafizikájában már részletesebb kifejtésben azt tartalmazza, hogy az etikai döntés nem lehet az eszközöknek kiszolgáltatott, hiszen a szabad jellegnek érvényesülnie kell. így fogalmazódik meg a két irányadó cél, nevezetesen a mások boldogsága és a saját tökéletesedés, melyek mindegyikénél belátható, hogy befejezettségük senkitől sem kérhető számon. Az „ó pillanat, maradj velem" attitűd nem is merülhet fel, hiszen közismerten az elkárhozást, a vesztést hozná magával. Ezzel szemben a hegeli „igyekezz, s a komál ha jobb nem is, ámde legjava lész"

7 hozzáállás reális, mégpedig a saját intelligibilitásunkon alapuló belátásból eredő kötelesség alapján. így bízik Kant az a priori vizsgálódásból fakadó általánosérvényüségben és a nyilvánosságban tevékenykedő és a magát ott igazoló ember belátásában. Gondolatmentünkben azért is tartottuk érdemesnek Kant morálfelfogását felvázolni, mert az mára sem veszített jogos kritikai hozzáállásából, és képes vezérlőelvet adni. Van persze egy kimondatlan, mert természetes előfeltevése. Nevezetesen az, amit Erich Fromm a XX. sz.-ban is hiányként állapít meg. „A mi etikai gondunk, írja, az ember önmagával szembeni közömbössége."

8 Ezalatt azt érti, hogy „rajtunk kívül álló célok eszközévé tettük magunkat. Áru gyanánt éljük meg és kezeljük magunkat", - írja -, majd megjelöli a tulajdonképpeni okot is. „Alávetettük magunkat a hatalomnak, a piac, az általános esztelenség hatalmának. így az ember értelme megszűnt dolgozni,... azt fogadja el igaznak, amit azok, akiknek van hatalmuk, igazságnak állítanak be. Elveszti képességét a szeretetre, mivel érzelmei azokhoz kötik, akitől íugg. Elveszti morális érzékét, mivel képtelensége arra, hogy kételkedjék a hatalom gyakorlóiban és bírálja azokat, érvényteleníti mindenkivel és mindennel szemben alkotott erkölcsi ítéletét." Talán érthető, ha egyetértően megismételjük Erich Fromm aggodalmát az ember önmagával szembeni közömbösségéről. De ne feledjük, hogy az ember nem születésétől fogva ilyen ma sem. így viszont nem a maga okozta 7 Idézi: Lukács György: A fiatal Hegel. Kossuth-Akadémia, Bp. 1976. 122. p 8 Fromm, Erich: Az önmagáért vaíó ember. Napvilág, Bp. 1998. 209. p 9 Fromm: im. 208-209. p 112