Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1999. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 25)
Thiel Katalin: Az „antropológiai alapállás" megvalósítási kísérlete Hamvas Béla életművében
épp a kereszténységhez? Valószínűnek tűnik, hogy ez az összefüggés épp a szubjektivitás okán oly nyilvánvaló számára, hiszen Hamvas hasonlóan Kierkegaaru-hoz az úgynevezett „belső kereszténység" gyakorlatával ért egyet. Esetünkben egy olyan típusú keresztényi magatartásról van szó, amelyik nem normakövetésen alapul, hanem a személyességen és a bensőségességen. Isten és ember bensőséges kapcsolata itt egy személyes ,Én-Te' viszonyban ragadható meg, s ez a bensőséges kapcsolat kell hogy megnyilvánuljon minden egyszerű élethelyzetben is. Az Unicornisban a következőképpen fogalmazza meg mindezt: „az ember életét Istenhez való viszonya határozza meg. Nem csak úgy általánosan. Azt is, hogy az ember ingét hogyan veszi fel, hogyan megy át a patakon, hogyan ragasztja fel a bélyeget. Nemcsak azt, ahogy imádkozik. Azt is, ahogy borotválkozik és köhög és az ablakon kinéz. Az egész, mondom, az egész erre az egy szóra megy vissza és ezen az egy szón múlik." 3 6 Az autentikus kereszténység Hamvas számára az eredeti evangéliumi kereszténység, s az eredetihez - mint mértékhez - igazodó autentikus állapot megvalósítása nem egyszerű, máról-holnapra realizálható célkitűzés. A feladat az, hogy az ember lehetőleg igyekezzen „birtokba venni" az egész létezést (univerzális orientáció). Ebből adódik a nehézség, hiszen „a birtokbavételnek az a különös természete van, hogy ha meg akarom tartani, azonnal elvesztem. A létezés így van megkonstruálva"" - mondja. Ráadásul az élet minden ember esetében olyan adottság, melynek „lényege sóvárgás", s természete szerint a „szubsztanciára való éhség" jellemzi, épp azért, mert az élet maga nem szubsztancia. „Élettel nem lehet jóllakni. Eletet nem lehet befejezni. Életet nem lehet kielégíteni. /.../ Az élet izgalom és nyugtalanság és kívánság, amely éhséget eszik és szomjúságot iszik, és álomról álmodik" j S - írja. Az autenticitásra vágyó szubjektum számára nincs más lehetőség: a maga individualitásában, ,egyesként' kell realizálnia „küszöb alatt élő valódi énjét." Ezért mondja azt Hamvas, hogy a legtöbb, amit vállalhatok, az az útonlevés. Útonlevés, mégpedig nietzschei értelemben („auf dem Wegesein"). „Nem megtartani. Semmit sem megtartani. A legkevésbé az üdvöt. A szó-gondolat-tett körforgást egy pillanatra sem leállítani" 3 9 - írja a Mágia szutrá-ban. Az autentikus lét megközelítésének vágya tehát szüntelenül munkál az emberben épp a kinyilatkoztatásból (hagyomány) merített „metafizikai tudás" által, s korántsem biztos, hogy a tett mindig az életképzeletben megfogantakkal ekvivalens. Realizálni ugyanis az életben kell, s éppen ez jelenti az egzisztálás számára a paradoxont. Hamvas úgy gondolja, hogy az élet a belső elhatározáson múlik, s azon a belső aktivitáson, mely bizonyos értelemben független a külső világtól, a jelenségektől. „Az egzisztencia középpontja nem a jelenség, hanem az elhatározás" 4 0 - írja. A realizálás számára folytonos átalakulás, fokozatos megvalósulás, hiszen „az egzisztencia