Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1999. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 25)

Szabó Tibor: Gramsci morálfilozófiai elvei

saját erkölcsi magatartásának alapelve, princípiuma is. Ezt írja: „meggyőződtem róla, hogy mindig csak saját magunkra számíthatunk, saját magunk erejére és semmit sem várhatunk másoktól, így nem okozunk csalódást magunknak. Hogy mindig azt kell tenni, amit meg tudunk tenni és hogy a saját utunkat kell járni." (LC. 126) Ezekben a sorokban érezzük Gramsci magányosságát, bizonyos mértékig keserűségét, de talán büszkeségét is, hogy mindig megkereste és megtalálta saját útját. Édesanyjához írott megható levelében kéri őt, hogy értse meg: fia politikai elítélt, akinek nem kell szégyellnie beböriönözíetését. „Szeretném, ha jól megértenéd: a fogvaiartást és az ítéletet magam is akartam egy bizonyos fokig, mert sohasem akartam megváltoztatni véleményemet, amiért hajlandó lennék az életemet is feláldozni, nemcsak börtönben lenni." (LC. 211) Testvérének, Carlónak is ezt íija: „semmi szándékom sincs letérdepelni bárki előtt, sem egy csöppet is megváltoztatni viselkedésemet". (LC. 239) Sztoikus derűvel fogadja az eseményeket, mindig kitart meggyőződése és elvei mellett. Ezeket a szigorú, de következetes és tudatosan vállalt erkölcsi elveket ajánlja a fiatalok neveltetése szempontjából is. „Mindenekelőtt fontos az életben az akaraterő, a rendszeretet és munkaszeretet, a kitűzött célokban való kitartás." (LC. 431) A komoly életfelfogás, a kitartás olyan embert mutat számunkra, aki valóban sztoikus, de aki következetesen végrehajtja mindazt az életben, ami rajta múlik. 7. Az emberi méltóság A humanizmus, az erkölcsi szilárdság Gramscinál mindig az emberért fogalmazódik meg. A fasiszta börtönökben szenvedő filozófus zokszó, mindenféle sírás nélkül fogadja el a börtönélet nehéz körülményeit. Ez is bizonyítja lélekerejét, erős akaratát. Erről így ír anyjának 1931-ben: „én sohasem beszélek életem negatív oldaláról, főleg azért, mert nem akarom, hogy sajnáljanak: olyan harcos voltam, akinek nem volt szerencséje a közvetlen harcban és a harcosokat nem szabad és nem kell sajnálni, amikor nem kényszerből harcoltak, hanem mert saját maguk is tudatosan azt akarták. De mindez nem azt jelenti, hogy életem negatív oldala nem léteznék és nem lenne súlyos számomra." (LC. 469.) Tudjuk, hogy Gramsci fizikai állapota rohamosan romlott a börtönben és néhány napra kiszabadulása után, 1937-ben meg is halt. xxx Benedetto Croce, az olasz liberalizmus képviselője, börtönből küldött leveleinek első olasz kiadásáról írott recenziójában szép szavakkal emlékezik meg Gramsciról (tulajdonképpen ideológiai ellenfeléről). O sem tudta ki151