Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1999. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 25)

Kádár Zsolt: A protestáns dogmatika antropológia-tana

a rendeltetés Istentől származó feladata. Az ember rendeltetése végső soron nem földi, hanem mennyei rendeltetés, de ahhoz, hogy e mennyei rendeltetés osztályrésze lehessen az embernek, előbb itt a földön kell hivatását betöltenie. Isten megváltó szeretettel viszonyul minden emberhez. Van, aki hisz benne, és hálával felel szeretetére, van, aki nem Istenben hisz, hanem valami vagy valaki másban, és van, aki egyáltalán nem hisz. De Isten egyetemes szeretetének fénye rávilágít minden emberre, hiszen az üdvözítő kegyelem minden embernek megjelent. Minden ember Krisztushoz tartozó, hiszen Krisztus minden emberért vállalta a halált. Krisztus müve minden emberhez szól, az egész emberiség számára ígéretet jelent. Akinek egyszer életében már valósággá vált, hogy Isten emberré lett, az többé nem cselekedhet embertelenül (Barth). A XX. század protestáns theológusai a reformátor! atyák Szentírásra alapozott theológiai antropológiáját a legkülönbözőbb theológiai irányzatok vonulatában igyekeznek továbbfejleszteni. Az antropológiát érintő theológiai vélemények hatványozódása ellenére megmarad a közös alap, az egyetlen kiindulási pont, a Sola Scriptura reformátori elve. így föltétlenül említést kell tennünk Karl Barth munkásságáról, aki krisztocentrikus íge-theolőgiájában nem kisebbíti le az embert, nem rendeli egy mindent egybemosó isteni mindenhatóság alá, hanem rámutat az Istennel szembeni önállóságra. Barth antropológiájának kedvelt kifejezése a partnerség fogalma, mely azt fejezi ki, hogy először a Teremtő lép, de ezt követően mindig lépéshez jut a teremtett ember is. És így az ember munkához juthat, müveiheti földjét, s ehhez hozzátartozik, hogy használja az eszét és értelmét, zenéljen, verseket írjon, gondolkodjék, egyék, igyék, legyen vidám vagy olykor szomorú is, szeressen s olykor gyűlöljön is, legyen fiatal, s aztán öregedjék meg, s mindezt a maga tapasztalataiból és tevékenységéből fakadóan tegye úgy, hogy ne félemberként, hanem teljes emberként, felemelt fővel, tiszta szívvel és jó lelkiismerettel mondhassa: Uram mily nagyok és mily számosak a te dolgaid. Csak a hamis istenek irigykednek az emberre. Az igaz Isten megengedi neki, hogy azzá legyen, amivé alkotta - ezek Barth gondolatai. Emil Brunner egy másik igen jelentős protestáns theológus abból indul ki, hogy az ember ellentmondások között élő kérdező lény, s épp a kérdezés emeli fel őt minden más teremtmény felé. Ez főképpen akkor tűnik ki, amikor önmagáról kérdez. Az ember önmagáról megfogalmazott kérdéseiből az válik nyilvánvalóvá, hogy az ember nem csupán „az ami", hanem önmagát valami magasabbrendűben keresi, hogy akár akarja, akár nem, valamilyen módon önmaga fölé kell kerülnie, és gondolkodását, szándékait és cselekvését, valami önmaga fölött állóhoz kell mérnie. Brunner alapvető antropológia-tételét úgy fogalmazta meg, hogy ember voltunk értelmezésén dőlt el a 122