Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1999. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 25)

Kádár Zsolt: A protestáns dogmatika antropológia-tana

Isten képében és Isten képviseletében Isten hatalmáról és szeretetéről kell bizonyságot tennie, így kell alkotnia, kultúrát építenie a neki adott léttérben. Őseredeti állapotában az ember a fejlődés és töretlen kibontakozás lehetőségének ígéretes valóságában élt. Rajta múlt, hogy ott marad-e Isten közösségében, avagy kilép ebből. A legfőbb kérdés ettől fogva az, hogy mi marad majd az emberi istenképűségből akkor, ha kivonja magát az Istennel való életadó kapcsolatból. A bukott teremtmény A reformáció antropológiai szemléletének jelentős vonása volt a bűn és a kegyelem theológiai fogalmának - a bibliai ige szerinti - pontosítása, komolyanvétele. A reformátor atyák vallották, hogy az ember istenképűsége nem valami bennünk vagy rajtunk fellelhető ontológiai jelenség, hanem „viszonyfogalom" - az eredeti bűnnélküliségben, az Istennel való teljes szeretetviszonyban fejeződik ki. A bűnesettel ez a viszony romlott meg. Az Istennel való szeretetközösségből végzetes útra indult el az ember. A bűn theológiai értelmezés szerint Isten elleni lázadás. Következménye az, hogy az ember elszakad Istentől, de elszakadása által sem lehet istenné, hanem megmarad továbbra is teremtménynek, megzavarodott, Isten védelme nélküli teremtménnyé válik. Rászabadítja magára azt a világot, melynek ura lehetett volna. Arra a kettős kérdésre, hogy milyennek teremtett bennünket az Isten és mi lett belőlünk, a bibliai bűneset történet adja meg a választ - ebben gyökerezik a theológiai antropológia második nagy egysége, mely a bukott teremtményt, az önistenitő, arányokat elvétő emberről vall. Az elbukott teremtmény tragédiája az, hogy Isten őt a föld porából formálta, mégis ő akart az Isten lenni. A bűn által megzavarta az Istennel való közösséget, a természet rendjét, az embertárssal való viszonyát. Isten haragjának következményeként elvesztette az istenképűséget, a lelki és testi halál martalékává vált, a gonoszság uralma alá került, gonosszá lett. Bár a Biblia nem ad egységes definíciót a bűnről, azonban bőséges példát hoz mind az ó- mind pedig az újszövetség, a bűn lényegének és valóságának megvilágítására. Az egész Szentírás a bűn átfogó voltát szemlélteti. Elmondható, hogy a bűn nem valami átmeneti állapot az ember életében, hanem az emberi lét állandó kísérője. Nem egyszerű gyöngeség, hanem a teremtményi mivolttal való visszaélés, amelynek büntetése a halál. Ezt a bűnt nem lehet a biológiai fejlődéssel kiküszöbölni, elfelejteni, meg nem történtté tenni, nem lehet legyőzni, vagy a morális tökéletesedés által felülmúlni. Az úgynevezett eredendő bűn nem genetikai átöröklés következménye, hanem az emberlét állandó kísérője, terhe, átka szenvedése. 11 n i i /