Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1999. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 25)

Czirják József: A morálfilozófia érvényesülésének kérdéséhez (A kanti álláspont egy aspektusának értelmezhetőségéről napjainkban)

nyiveí jobb elszenvedni, mint elkövetni. A morálfilozófia mégis meg tud bennünket kísérteni Platón és Arisztotelész óta napjainkig. Rajtunk múlik, hogy mindezt jól értelmezzük és ezzel is hozzájáruljunk ahhoz, hogy a jó éppen a normákhoz való igazodás egzisztenciális választása révén ne veszszen ki ebből a világból. A hétköznapi gyakorlat kérdéseként értelmezve ez annyit jelent, hogy nem adjuk fel azt a törekvést, hogy csak és kizárólag azért döntünk valami mellett, mert az morálisan jó. Értelemszerűen ez az álláspont azt is jelenti, hogy adott esetben valamit csupán azért nem teszünk meg, mert erkölcsileg nem taríjuk elfogadhatónak, esetleg ugyanezért teszünk szóvá valamit, még ha az kockázattal jár is. Eközben nem feltételeket, követelményeket fogalmazunk meg mások számára, hanem csak azt bizonyítjuk, hogy morális felfogásunk az eleven gyakorlatban is vihető, és remélhetjük, hogy ezzel követésre hív fel. Ennyit tud tenni a morálfilozófiai álláspont, - de ezt önmagában tudja, és ezért ebben nem is függ semmitől, csak tőlünk, a mi hozzáállásunktól, akaratunktól. A morálfilozófiáról gondolkodva az elmélet és a gyakorlat viszonyában a normák kapcsán azok betarthatóságára is gondolni kell. Alapvetően az a probléma, hogy többségében nem vagyunk a kantí értelemben vett személyiségek, vagyis nem vagyunk képesek a kötelességet úgy felfogni, „mint ami az embert önmaga (mint érzéki világ része) fölé emeli, a dolgoknak ahhoz a rendjéhez kapcsolja, amelyet csak az értelem képes elgondolni, s amelynek egyúttal alárendelődik az egész érzéki világ, s vele együtt az ember empirikusan meghatározható időbeli létezése és célja. Pedig az intelligibilis világhoz való tartozás éppen erre ad lehetőséget az időben és társadalmi térben egyaránt meghatározott körülmények között létező ember számára. Mindez végül abban a kérdésben összegezhető, hogy ahogy kényszerítéssel nem lehet elérni az igazságosságot, úgy a kényszerítések eltűrése sem igazságos. Érdemes itt még azt is észrevenni, hogy milyen meggyőzően tud hatni az értékek relativizálása, mégpedig a gyakorlati tapasztalatokkal való egybeesése miatt, hiszen a gyakorlatra ez a jellemző. Olyannyira, hogy Nietzsche módján érvelve a gyakorlatunkon az értékek érvényesülését kérhetjük számon. Ha pedig minden relatív, akkor könnyen juthatnánk arra a következtetésre is, hogy akár meg is kérdőjelezhetjük pl. az értékközvetítő pedagógia értelmét. Vagyis az erkölcsi elvek és azoknak a gyakorlatban tapasztalható érvényesülési hiánya könnyen sugallja egy feladó magatartás jogosságát, mert nem választjuk szét az elmélet és a gyakorlat szféráját, sem az egyén és a közösség aktivitását, hanem a gyakorlati hatásra törekvésünk igénye miatt közvetlenül vonatkoztatjuk őket egymásra. Pedig a társadalom természete 6 Kant: im. 203-204. p