Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1998. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 24)

Weiss János: Társadalomszerveződési modellek a romantikában

meghaladását programatikus célként tűzi ki. Nem az állam, hanem egy közösség konstituálódása lehet egy új „aranykor" bázisa. Novalisnál és Schlegelnél is tartalmas megkülönböztetési kísérletekkel találkozhatunk. A „mechanikus állam" kritikája végső soron a társadalom privilegizálását jelenti az állammal szemben. A privilegizálás azonban még nem azonosítható egy elvi kritikával; egy ilyen kritika alapvonalait (az elemzett szerzők közül) elsőként Heinrich von Kleist dolgozta ki. Némi sarkítással azt lehetne mondani, hogy az ő gondolatai teljesítik be igazán a „rendszerprogram" állam-kritikai koncepcióját. A diskurzus eredménye az, hogy az állam nem tudja teljesíteni azokat a követelményeket, amelyekkel szembesül. Ennek oka az, hogy Kleist számára az igazságosság az elveszett közösségi kapcsolatok kompenzációja. S így Kleist az egyetlen (a tárgyalt szerzők közül), aki Goethe nyomdokain haladva az adott realitást (újra) pszeudorealitásnak tekinti. Kohlhaas nem lázadó-alkat, a legszívesebben nyugodt életet élne családja körében. Ez azonban nem adatik meg neki. A családján kívül csak egy identitása van, s ez az állampolgári identitás. Ha ez megsérül, akkor a családi élet sem tartható fenn többé; egy „olyan országban - mondja Kleist a feleségének - ahol nem védenek meg jogaimban, nem bírok megmaradni". 6 Ha még lehetséges lenne a közösségi élet, akkor az igazságosságra vonatkozó kérdés is teljesen elesne. Kleist elbeszélése (az általam javasolt olvasatban) arról szól, hogy az állam által a közösségért cserébe nyújtott kompenzáció nem működőképes. Kleistnél a kritikai szemléletmód értelme az, hogy indirekt módon a közösségek megélénkítésére utal. V. A romantika, a kantiánus háttér előtt Mind a négy modellt a kan ti program variációjának tekinthetjük, vagyis értelmezhetjük őket az ész nyilvános használatára vonatkozó koncepciókként. S ezért mindannyian relevánsak egy modern társadalomfilozófiai program számára. De tovább kell kérdeznünk: mennyire elfogadhatóak ezek a javaslatok? Ebből a perspektívából egy újabb (összefoglaló) pillantást kell vetnünk az egyes modellekre. 46 Heinrich von Kleist: „Kohlhaas Mihály"; i. k. 22. 25