Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1997. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 23)

Rózsa Erzsébet: Heller Ágnes antropológiája A reneszánsz ember című monográfiájában

ban.

4 Goethe maximája, a „nap követelményének" való megfelelés, minden ember teljességének lehetősége voltaképpen a reneszánsz felfedezése és elvárása. A „köznapi teljesség" a változás lehetőségén alapul, s akár egészen addig is elmehetünk, hogy „... lehetek más emberré, mint tegnap voltam".

3 Ennek az új attitűdnek a morális ekvivalense a „tisztességes ember", a „köznapi életben gyakorolt aktív jóság", ahol a civil kurázsi a legmagasabb érték. De Szókratész és Jézus alakjaiból is ezt a köznapi hősiességet olvassa ki a reneszánsz, a sorsot mint következetes életvitelt, amely nem kivételes és amelynek nincs többé elit karaktere, hanem minden ember számára választható út.

6 Ezt a sorsot már nem a boldogság jegyében értelmezzük, hanem a szabadság legfőbb értéke alapján. A szabadság és nem a boldogság utal a modernitásban a nembeliségre, az emberiségre. A boldogság többé nem centrális kategória, nem is etikai fogalom, hanem a mindennapi élet kategóriája lesz: az értelmes élet tartósabb és a pillanat villanásnyi boldogsága az, ami a modern kor mindennapjaiban elérhető. íme, újra A mindennapi, élet utolsó momentumánál vagyunk, holott az még meg sem íródott: a dinamikus ember, a reneszánsz emberképének középponti alakja, a modernitás drámáinak főszereplője annak egyik lényeges tendenciáját szimbolizálja, a „mindennapok humanizálásának" követelményét.

7 A reneszánsz antropológiai univerzalitása is kifejeződik a mindennapok humanizálási törekvésében, ugyanakkor ez morális és pszichés jelentéssel egészül ki. Ám a reneszánsz szellemiségének megfelelően, az univerzalitást mindig ellenpontozza az individualitás és a konkrétság önmagában is plurális természetű elvárása. Az antropológiában éppen úgy, mint a morálban - a reneszánsz Heller szerint a „legfőbb jó" trónfosztása. Az antropológia első szövege: a reneszánsz ember kulturális hermeneutikája; A hagyomány újraértelmezése és az önértelmezés dilemmái A hermeneutika kifejezésnek ebben a fejezetben sajátos jelentést adunk, mégpedig Heller koncepciójából következő jelentést. Heller a reneszánsz emberképének kialakulásában meghatározó szerepet tulajdonít egy sajátos ténynek, annak, hogy a reneszánsz önértelmezése és ömneghatározása során tudatosan a múlthoz fordul. Múltat és ezzel hagyományt választ magának akkor, amikor önmagára reflektál, amikor saját arcképét festi meg; ezt a hagyományt és ezt a választott 46