Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1995. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)
Gyenge Zoltán: Az örökké élő egzisztencia (Sören Kierkegaard időértelmezése)
általánosan szemlélve megszakíthatatlan. 7 4 Ha ezt közelebbről megvizsgáljuk, látni fogjuk, hogy ez az "idő"-re is vonatkozik, mégpedig a "most" közvetítésével, mely a "pillanat"-ban nyer kifejezést, hiszen az - mint mondtuk - ugyanaz az időre nézve, mint a pont a térre nézve. Az "örök", ha az "idő fogalma"-ként is meghatározható, akkor az "idő" valóban csak egy tartalomnélküli jelenvaló lehet ("az időről pozitív értelemben csak azt lehet mondani: csak a jelen van" 7 5), s abban az esetben rá nézve is csak az mondható el, hogy puszta "lehetőség", melyből a "valóság"-gá váláshoz épp az hiányzik, ami (vagy aki) valóságossá tehetné, tartalmat hozhatna ebbe a tartalomn élküli ségbe. A görög felfogás ugyanígy nem tudja kezelni az "örök" fogalmát, mert az "örök igazából múltbeli", s ezért lényeges számukra az arra való vonatkoztatás: az "emlékezés". A feladat számára nem ennek a boncolgatása, hanem sokkal inkább az, hogy tartalmat adjon a hegeli gondolatnak: "az örökkévalóság sem nem lesz, sem nem volt, hanem van" 7 6 s megtalálni azt, amiben, s ami által kimondhatóvá válik, hogy az örök jelenvaló. Az "örök" "jelenvaló, tehát egyidejű. A kérdés: hol ragadható meg ez a "jelenvalóság" ill. "egyidejűség"; azaz a mosf! Hogy a múltbeli felől ez lehetetlen, azt már láttuk, de ezt Kierkegaard - életművének második periódusában - fogalmazza meg talán a legvilágosabban: "A múltbeli nem valóságos számomra, csak az egyidejű. Amivel te egyidejűleg élsz, az a valóság: neked. Ezen a módon minden ember egyidejű lehet azzal az idővel, amelyben él - sőt egy lesz Krisztus földi életével, mert Krisztus földi élete, a szent történet, pusztán önmagában létezik, történelmen kívüli." 7 7 S ez lesz a döntő tényező: az időben tételezett örök: a paradox, mely "paradox" fogalomnak az egyes vonatkozásait fogalmazza meg Bukkdahl a következőképpen: „Az igazi boldogság nem cserélhető fel a felszínességgel és megelégedettséggel, ezt ezért ő jogosan mint paradoxont határozza meg." 7 8 Az "örök" tehát fogalma szerint időnkívüli, attól független; mégis kapcsolata van, kapcsolata kell, hogy legyen az időbeliség körében élőhöz. Ez a viszonyulás pedig csak az időben történhet 7 9 (s nem az "örök"-ben, hiszen az ember nem Isten 8 0), s ez egyszer mint "paradox" tételeződött, akkor, amikor az "örök" időbelivé lett, a "végtelen" végessé, amikor "pedig eljött az időnek teljessége, s kibocsátotta Isten az ő Fiát" (Gal.4.4.) Az időbeli ember azonban az idő 67
