Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1995. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)

Koncsos Ferenc: Az értéketikától a személyiségetikáig (Gróf Révai József kísérlete egy etikai álláspont meglapozására)

filozófiától végleges megoldást várnak a végső kérdésekre. Ni­etzschét sokan egyszerűen naturalistának, szélsőséges immoralis­tának kiáltották ki, fölfogását pedig az etika mélypontjának. Révay elemzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy Nietzsche nem függetlenítette magát mindenféle erkölcstől, nem naturalista. Nem azt hirdeti, hogy értelmetlen lenne erkölcsös és erkölcstelen megkülönböztetése. Nem arra ösztönöz, hogy bármit bármikor te­gyünk meg. Nem általában a morált veti el, hanem csupán a hagyo­mányos morált, a "rigorózus morált", a "kötelességmorált'", melynek végső mércéje transzcendens érték. A hagyományos erkölcsök ugyanis megnyugvást, kielégülést, látszatbiztonságot ígérnek. Végső soron azonban álerényként működnek Nietzsche szerint, a farizeiz­must, az önáltatást, az álcázást szolgálják. Az erkölcs "fogalmi meg­rögzítése" éppen azt a teremtő feszültséget, a dinamizmust szünteti meg, ami az erkölcs lényege, ami nélkül erkölcsös élet elképzelhetet­len. Ahogy Révay Nietzschével egyetértve írja: Mindaz "ami határt szab, ami a dinamizmust feloldani igyekszik ... enyhülést ígér: elle­nére van az erkölcsnek." 2 2 Nietzshe szélsőséges inmoralizmusa nem abszolút, csak a ha­gyományos morálra terjed ki. Inmoralizmusa egyben felfokozott moralizmus is, az élet, a fokozott hivatástudat istenítése. O is az er­kölcs végső mértékét keresi, de nem a dolgokban, nem is a transz­cendenciában, hanem az immanenciában. Az immanens kiindulópont sem feltétlenül "könnyen teljesíthetőséghez" vezet. Az erkölcsi mér­cét a lehető legmagasabbra tűzi ki. Nem csak értékromboló tehát. Nem akarja általában az erkölcsi eszményeket elpusztítani, hanem csupán "átcsoportosítani". Nietzsche eszménye nem mond ellent az eszmény lényegének, hiszen általában az eszményeknek, normáknak, sőt az erkölcsnek egészében lényege a felszólítás, a parancs. Ami kell, az nem más mint: nemlezártság, nemteljesültség, befejezetlen­ség, nyitottság, az erkölcs lényegét tekintve "kiegyenlíthetetlen fe­szültség, teremtő szent nyugtalanság". Nietzsche szerint az élet, a közvetlen realitás eszményibb minden más eszménynél, mert ugyan­úgy, mint az erkölcs: "csak a továbbhaladásban létezhetik; egyre fejlődni kényszerül; előre a jövő felé mindig nyílt marad; a végtelen felé mutat." 2 3 Nietzsche életfilozófiájából az "önmagáért kellő kel­lés", a "norma nélküli normativitás" etikája következik. Ez az etika szinte kizárólag az erkölcsi kell élményén alapszik. A kell élménye az erkölcs alapja, benne adva van a formátlanság, a továbbfejlődés lehe­20

Next

/
Oldalképek
Tartalom