Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1995. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)

Koncsos Ferenc: Az értéketikától a személyiségetikáig (Gróf Révai József kísérlete egy etikai álláspont meglapozására)

ték, a végső mag, az ideális dolog attributuma, amely túl van minden konkrét dolog értéktartalmán. Az érték itt természetesen nem a szó metafizikai értelmében tekintendő szubsztanciának, hanem csak azt jelenti, hogy nem járulék, nem tulajdonság, hanem önálló dolog, szubsztrátum. Az érték olyan szubsztanciáiitás, amely nem létezik, hanem érvényes. Az értéketikai álláspont szerint az érték és kell viszonyában az értéket illeti meg az elsőbbség. Az értékből mint szubsztanciából áramlik ki a kell. Az érték mintegy "emanálja" a kellt. Az értékelmélet a kellés tényét egy axiológiai világrendből vezeti le, amely egységes, örök, transzcendens, misztikus rendszert jelent. A kell az "axiológiai világrendnek a valóság felőli nézete", "az értékek rendje a valóság rendjéhez viszonyítva". A kell ténye tehát a kell tartalmának, az értéknek a következménye. Az erkölcsi alanyt ez az álláspont nem elégíti ki. Jóllehet az értékelméleti fölfogás könnyen áttekinthető, és látszólag egyszerű megoldást ad a problémára. Révay szerint lényegében képtelen azok megoldására, inkább elrejti, "egy különös léttelenített" szubsztanciába, "az érték bizonytalan fogalmának mélyébe".

1

0 Keményen kritizálja az értékelméletet. Szerinte a transzcendens szférába helyezett értékek voltaképpen puszta fikciók, tartalmukról nem tudhatunk semmi bizonyosat. Valójában a transzcendens szférába helyezett értékek jelentéstelenek, nincsenek benne racionális elemek. Az értékelmélet végső soron - Révay megítélése szerint - nem is elmélet. Az értékek nem tehetők módszeres vizsgálat tárgyává, az igazolásukra tett kísérlet pedig elvileg helytelen, eleve elhibázott elméleti magatartás volna. Ha az értékek feltárása lehetetlen, ha az értékek tartalma nem tárható fel, akkor az értékek nem rendszerezhetők. Értékrendek, "értéktáblák" szerkesztése pedig nem több — bizonyos mértékű — felelőtlen kísérletezésnél. Egyetlen rendszer sem állja ki az elméleti kritikát. Továbbmenve az értékek katalogizálása lehetetlenné teszi az értékek közötti feszültség feltételezését, a normativitást. Az értékelméleti fölfogásban a kell maga is a "transzcendencia ködébe burkolózik, jelentéstelenné válik, semmiféle külső támpontot nem ad az erkölcsi alanynak a cselekvéshez, a való élet dilemmáinak megoldásához. Márpedig külső támpont nélkül felelős erkölcsi magatartás nem képzelhető el. 13