Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)

Bacsó Béla: Az ártatlan gondolkodás kívánalma

fel a hermeneutika. Ugyanakkor nem szabad kitérni Derrida kérdéseinek mélyreható kritikai irányultsága elől, melyek mindenütt kíméletlenül rámutatnak az ön-prezencia metafizikai démoniájára. Ha nem engedünk a kov-szellenmtk, s ki igényli ezt tőlünk, módunk van a hermeneutikai és dekonstruktivista polgárháború stratégiai műveleteiből tanulni és önnön metafizikai tüneteinket diagnosztizálni. Például azzal a fordulattal szemben, mellyel Heideggert követve gyakran és meggondolás nélkül élünk, ami szerint a létező, mely mindenkor mi magunk vagyunk, joggal emelt vétót Derrida a Fines hominis című írásában: "Ez az ön-prezencia, a (kérdező) létezőnek ez az abszolút közelsége (Nähe) önmagához, a létezőnek ez az ismert-meghitt viszonya önmagához, ami folytán kész a létet megérteni, éppen az, ami a faktum meghatározásakor behatol és motiválja a példaszerű létező, a szöveg, a létértelem hermeneutikája számára szolgáló szöveg választását... A kérdező önmagához való közelsége autorizálja a kérdező és a megkérdezett azonosságát. Mi, akik önmagunk számára közel vagyunk, mi kérdezzük magunkat a lét értelme felől"(9). S ha a Lét és idő kapcsán valóban felmerül, hogy a közelség, a tulajdonképpeniség (Eí'^e/itlichkeit) a sajátjává-tevés tudatmasinériáját rejti, mégis felvetődik, hogy így van-e ez a fordulat írásaiban is? pl. a Humanizmus levélben, melyről Derrida állítja, hogy az emberi lényeg és méltóság metafizika által kialakított halhatatlanság képzeteit értékeli fel újra. Nem mondja-e ki Heidegger egyértelműen, hogy a csődről és a semmi állal nem autorizált méltóságról szóló fecsegéssel szemben a "megfeneklő gondolkodás", mely a lét ajándéka a gondolkodásnak, van úton a lét igazsága felé? Ez a fajta közelség a nem megszüntethető távolság gondolataként jut el a nyelv állal az igazsághoz. Vagy Heidegger "második főművének" az Adalékok a filozófiához^ 10) felismerése felől a szó hatalomvesztését a lét hatalma idézi elő úgy, hogy ez "sohasem mondható ki közvetlenül". Valamit a maga közvetlenségében megjeleníteni, mely így a lét jelenléte lenne, valamit a jel alatt közvetlenül elsajátítani Heidegger számára is elfogadhatatlan, s nem egyszerűen arról a dialektizáló játékról van szó, melyben minden beszélő a kimondással a még ki nem mondott felé nyitott. A lét hatalma, a soha együvé nem fogható hatalma teremt törést, hatalom megfosztást a szó körében. Az állandóan beálló, szinte tudattalanul bekövetkező össze-nem-illés, vagy jobban mondva a nyelv linearitásában beálló törés, nem a beszélő választása, hogy tovább nem folytatja, hanem a jel alá nem fogható kényszerítő ereje az elhallgatásra. Vagy miként Gadamer érvel a Szöveg és interpretáció című írásában: "a lét nem merül ki az ön-megmutatkozásban", hiszen éppoly eredendően "vissza is tartja magát"(l 1). Ezért mondja az Adalékok ban Heidegger, hogy minden logoszon nyugvó logika előtti a sigé, az elhallgatás. Itt szinte magától tárul fel a középső iéttörténeti korszak esetében a logocentrizmus vádjának meggyengítése. Derrida azt állítja, hogy "az igazság valamennyi metafizi62