Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)
Mariska Zoltán: Böhm szintézisének kapcsolódási pontjai és filozófiatörténeti összefüggései
fogva előrángató Munchausen báróhoz hasonlítja — nem véletlenül. Az; én elvont általánosságára építő, a szabad akaratra és a megismerés racionalitására támaszkodó értéktan a sensus communisban ellenfelet lát. Az érvénytan Lotze felfogásának közvetlen hatását mutatja. Böhm — egyébként teljesen antikantiánus módon s erősen vitatható megoldással — elválasztja az empirikus élményt annak értékelő-érvényesítő ítéletétől. "A kő meleg" ítélet két ontológiai tényt kapcsol össze, viszont "a kő melege fájdalmas" értékelő ítélet lesz. Böhm az értéket a van és kell összeütköztetéséből származó potenciaként értelmezi. Nem hajlandó tudomásul venni az élmény esztétikai (tehát értékelő) mozzanatát, s ennek szerepét a cselekvések döntésmechanizmusán belül. Nem veszi észre, hogy átstrukturált értékfogalommal dolgozik, a filozófiát nem a ténylegesség megértésére használja, hanem a ténylegességet emeli át a filozófiába. Mentségére legyen mondva, ez az eljárás korhangulat, s épp azokra a szerzőkre jellemző, akiknek koncepcióira épít (Lotze, E. von Hartmann, Fecliner és mások). Az értékprobléma exponálása a neokantiánus hegemónia idején nem volt sem a badeni, sem a marburgi iskola kiváltsága. Az értékprobléma egyetemes jelenlétére utal az a megjegyzés, hogy nemcsak az általánosítás magas szintjén mozgó filozófia építkezik neokantiánus ihletettségű értékfogalommal, hanem az alkalmazott társadalomtudományok is használják. A témáról nemhogy értekezést, de kötetet lehetne írni. A neokantianizmus — mint árnyalatokban gazdag, korántsem egységes filozófiai irányzat — az egyik legelevenebb kapocs, mely a XIX. és a XX. századi filozófiát és a társadalomtudomány új eredményeit összeköti. Max Scheler materiális értéketikája, N. Hartmann ontológiája vagy ontológiai etikája, Heidegger fundamentálontológiája ugyanúgy kapcsolatba hozható a neokantiánus értékelmélettel, mint a logikai pozitivizmus és a nyelvfilozófia vagy a szociológia Max Webertől a frankfurti iskoláig. A neokantiánus értékelmélet a történelemtudomány módszertani megalapozása közben exponálta az értéket (Windelband). A történelmi folyamatok egyediesítő eljárása szükségképpen szembetalálja magát az egyedi esetlegesség problémájával, mely az értékek általános érvényességének tételezésével oldható meg. Az értékprobléma exponálásával a neokantianizmus máig érvényes hatást fejtett ki, 2 6 ám ahogy Windelband és Böhm alapvetésének összehasonlítása is igazolja, mindenképp indokolt az értékprobléma tematikus (és mellesleg történeti) leszűkítése a századforduló értéktanaira. Nem lehet büntetlenül kihagyni fontos alapvetésbeni különbségeket, melyek nemcsak az egymástól igencsak távol álló koncepciók (önkényes példa: Heidegger és a logikai pozitivizmus), hanem a látszólagos közeli koncepciók között is fennáll. S akkor még nem is kerültek szóba a filozófia, a szociológia és a 110
