Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1984. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 17)
I. TANULMÁNYOK A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK KÖRÉBŐL - Nagy Andor: A videofejlesztés lehetőségei, problémái és az iskolatelevízió
feladathoz alkalmazható, természetesen a műsor jellegéből következően. A tanóra keret bizonyára még sokáig megmarad pedagógiai gyakorlatunkban, így azzal eleve számolnunk kell. Figyelembe veendő ua. az is, hogy a tanóra mellett felhasználható a szalagon, kazettában rögzített iskolatelevíziós műsor napközi otthoni foglalkozáson, különböző úttörő vagy KISZ-es rendezvényeken, szakkörben, konzultáción, korrepetálás alkalmával stb. Mivel az adásidőhöz nem kell alkalmazkodni, így a műsorok a pedagógiai céloknak megfelelően bárhová beépíthetők. Mód nyílik arra is, hogy a gyengébb tanulóknak akár többször is bemutassuk a műsort, amely vetítés közben megállítható, a kép kimerevíthető. A pedagógus közben felhívhatja a figyelmet az esetlegesen nehezebben érthető jelenségekre, kevésbé érthető folyamatokra stb. A képmagnetofon jó szolgálatot tehet az előzőek mellett a tanulók egyéni korrepetálásának folyamatában és nem utolsósorban önművelésükben. Az iskolák ún. nyitott napjai sok lehetőséget adnak arra, hogy a szülők közvetlen tapsztalatokat szerezzenek az iskola belső életével, mindennapi munkájával kapcsolatban. A videotechnika alkalmazása esetén az egyes órákról, foglalkozásokról készült felvételek bemutatása a szülők számára épp olyan jó eredménnyel járhat, mint egy-egy iskolatelevíziós műsor bejátszása szülői értekezleteken, szülők iskolájában, a kommunista szülők aktíváján stb. Ilyen szempontból nagyon jó lehetőséget ígér a családi életre nevelés műsorainak a szülőkkel való megismertetése. Az eredményes alkalmazás feltétele az eszközzel, médiával való bánni tudás. Tényként állítható, hogy már a jelenlegi tapasztalatok is éppen ezért rendkívül kedvezőek, mert az esetlegesség, mint problémaforrás kizáródik. A pedagógus tudja hogy mi van a kazettában, milyen célokat szolgál, milyen tartalmat hordoz, lejátszása mennyi időt vesz igénybe, hogyan differenciálható, szakaszolható, milyen részletek kívánnak ismétlést, milyen információk tesznek szükségessé újabb eszköz bekapcsolását, szóbeli közléssel történő kiegészítést stb. Mindezek az ismeretek azt is eredményezik, hogy a pedagógus lényegesen magabiztosabban, tudatosabban, a túlzott feszültségtől mentesen készülhet fel, majd válhat irányítójává a pedagógiai folyamatnak. Az így előkészített eszköz, információhordozó sikerélményt ígér, ami növeli a média iránti érdeklődést, fokozza a kedvet, még pozitivabbá teszi a beállítódást. A felhasználhatóság szempontjából különösen sokat ígér a videotechnika az ún. komplex intézményekben, ahol a gyerekek iskolai munkája mellett szolgálhatja a felnőttoktatás, illetve a közművelődés ügyét is. Bizonyos, hogy a dolgozók iskolájában jelentősen növelné a pedagógiai munka hatékonyságát az iskolatelevízió számos műsora. Mivel a dolgozóknál a tanórákra késő délután és este kerül sor, ehhez az iskolatelevízió adásideje nem alkalmazkodhat. A képmagnetofon azonban ez esetben is képes megoldani az ,,órarendi egyeztetés" nem könnyű problémáját. A közművelődés akár az ismeretterjesztés, könyvtármunka stb. keretében szintén jól kamatoztathatná a videotechnika segítségével rögzített és bemutatott iskolatelevíziós műsorokat. 479