Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1984. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 17)

I. TANULMÁNYOK A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK KÖRÉBŐL - Kiripolszky Mária: Az értékorientációk tükröződése az embereszményben (Ho-gyan jellemzik hallgatóink a fejlett szocialista társadalom emberét?)

meny, az évfolyamok és szakok szempontjából a minta megfelelt a természe­tes összetételnek, így a kapott eredmények a főiskolai hallgatóság egészét reprezentálták. Feltáró módszereink törzsanyagát az a kérdőív szolgáltatta, mely hétféle attitűdvizsgálati eljárást foglalt magában, s az így kapott eredményeket egészítettük ki, illetve kontrolláltuk interjúkkal és mélyinterjúkkal. Az eszmények vizsgálata kétirányú volt: az életeszményt a Morris-féle kérdőív magyar változatával igyekeztünk feltárni (Lásd Varga Károly: Magyar egyetemi hallgatók életfelfogása, Akadémiai K., 1968.), az ember­eszményre pedig a következőképpen kérdeztünk rá: Véleménye szerint milyen erkölcsi sajátosságok jellemzik (vagy kellene, hogy jellemezzék) a fejlett szocialista társadalom emberét? Kérem, rövi­den írja le az Ön által legfontosabbnak tartott jellemzőket! Szándékosan nem az egyéni, tehát a saját maguk által eszményinek tar­tott ember sajátosságait fogalmaztattuk meg hallgatóinkkal, hanem a társa­dalom, méghozzá a fejlett szocialista társadalom embereszményét, mivel úgy véltük, hogy ebben egyéni értékigényeik is tükröződnek. Ez a feltételezésünk több okból is megalapozottnak látszott : — egyrészt eddigi intézményes neveltetésük (és sok helyen a családi nevelés is) a szocialista erkölcsi ideálnak és elveknek megfelelően gyakorolt hatást rájuk, — másrészt maguk is pedagógusok lesznek, tehát ennek az ideálnak a jegyében kell majd orientálniuk neveltjeiket, — harmadrészt a szocialista társadalommal szembeni ellenséges megnyil­vánulással hallgatóink között nem találkoztunk; vagyis elfogadják, termé­szetesnek veszik társadalmi rendünket, és mindezek alapján elvárásaikban csak pozitív értékek szerepelnek majd. Várakozásunkat a hallgatói vélemények teljességgel igazolták. Feltételeztük továbbá, hogy a fejlett szocialista társadalom emberesz­ményének megfogalmazásához jelenünk adja az alapot, tehát tükrözi és egy­ben bírálja is a hallgatók által felvázolt jellemzők sora napjaink társadalmi valóságát. Mint ahogy Farkas Endre írja: a marxizmus felfogása szerint „a reális erkölcsi ideál a szociális valóság tendenciáiból származik, hordoznia kell a társadalmi valóság meghaladásának programját, ezért kritikai és moz­gósító erejű". 3 Ugyanakkor azzal, hogy megfogalmazódik az ideálban a kívánatos, a kö­vetésre méltó magatartás, értékorientációs funkciót is betölt. Mit szerettünk volna hát megtudni ezzel a vizsgálattal? Elsősorban azt, hogy milyen személyiségértékeket tartanak jellemzőnek és meghatározónak a szocialista társadalom emberére vonatkozóan hallgatóink; továbbá azt, hogy a szocialista erkölcs alapelveinek mely elemei kapnak jelentős hangsúlyt és melyek hiányoznak; és végezetül, hogy a jövő emberének jellemzésében hogyan tükröződik a jelen. A véleményben mint értékítéletben gondolati és érzelmi viszonyulás egy­aránt kifejeződik. Megfogalmazásához nemcsak ismeret, hanem meggyőződés és a véleménynyilvánítás érzelmi vállalása is szükséges. Talán ez a magyará­zata annak, hogy nem minden hallgató vállalta a válaszadást. 462

Next

/
Oldalképek
Tartalom