Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1982. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 16)

I. TANULMÁNYOK A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - Bertha Csilla: W. B. Yeats drámaírói útkeresése

a néző megérzése és Cuchulain tudatlansága között. Tragédiáját az idézi elő, hogy ösztönei sugallata helyett a „bölcs", racionalista király szavára hallgat. Ez a lépés talán azt hivatott nyomatékosítani, hogy az ember tudati oldala nem képes megérteni még saját tudatalattiját sem, s a kettő kibékíthetetlen ellentéte nem engedi őket együtt létezni. A személyiség egysége nem valósítható meg, s a két oldal kettéválása, s különösen a száraz, elvont ész uralma csakis tragédiához vezethet. Az ösztöni, tudatalatti lelki szférák kapcsolatban vannak a transzcendens erőkkel, s ha ezekről lemond valaki a csak földi, praktikus ész javára — mint Cuchulain teszi — az önpusztítás. A befejezés talán az egyetlen megoldás, ami méltó a féktelen szenvedélyű hőshöz. A fiú megölése s az igazság megtudása után végre a tudatába is bekerül, amit az ösztöne már régen érzett, de aminek az egymagában nem szerezhetett érvényt. Conchubarral szimbolikusan leszámol, amikor a Nagy Király üres trónszékére sújt. De szenvedélye, szenvedése olyan fokú, hogy egy ember megölésével nem szolgáltathat igazságot. Csak a természeti elemek, a tenger hullámai ellen vívott kilátástalan, heroikus küzdelemben adhatja ki őrült fájdalmát. Yeats úgy tartja, hogy tragédiában nincs szükség jellemre,

1

5 csak líraiságra és a nagy szenvedélyek fölkeltésére. Cuchulain ebben a drámában azonban a legtöbb Yeats-hősnél pszichológiailag, sőt társadalmilag is jobban körüljárt alak, bár ő is inkább a hős, a hősies magatartás őstípusa. A lelkében lezajló konfliktus, s a többoldalú jellemzés erősebben valóságba ágyazottá és bonyolultabb szövetűvé teszi a darabot a többinél. így a Deirdre-nél (1907) is, amelyben ugyanez a kétféle életrend (a hősi és az alacsonyrendű praktikus) szembesül, de szikárabb, vérszegényebb alakokban, túl egyértelmű értékkülönbségekkel és kisebb drámai intenzitással. Yeats itt még egy új lehetőséggel is kísérletezik: bevezeti a később többször is visszatérő archetípusos figuráit, a Bolondot és a Vakot. Bár a Bolond a Homokórában, s a nyomorékok A király küszöbében már ezek előképei, komolyabb hangsúlyt csak itt kapnak először. Kettőjük külön drámája a reneszánsz tragédiák mellékcselekményének megfelelően kiegészíti, nyomatékosítja a főcselekményben kifejezetteket. A két pár (Cuchulain—Conchubar, Bolond—Vak) párhuzamossága, sorsának vissza-visszatérő érintkezése, egymásba játszása az egyénit megsokszorozza, általános érvényűvé teszi, s filozófiai síkra is emeli. Érezteti a két szint, a hősi és közönséges egymást kiegészítő együtt létezését. A Cuchulain—Conchubar sugallta gondolatokat két módon is kiterjesztik: egyrészt a hős és a király az ő szintjükön történő megtárgyalásával, reflexióikkal, kommentárjaikkal, másrészt saját viselkedésükkel és viszonyukkal. Az ő hátterük előtt kiviláglik, hogy Cuchulain vakabb, mint a Vak, bolondabb, mint a Bolond a határok közé szorított, szabadságát vesztett, engedelmességre kényszerített életben. A józan, racionalista Vak a Nagy Király árnyéka, vulgárisabb mása. Conchubar típusának az alantasabb oldalát erősíti föl: gyávaságát, képmutatását, ravaszságát. A Bolond, Cuchulain megfelelője, a természetfölötti lényekkel van kapcsolatban, a földi életben viszont, praktikus ész híján, könnyen kijátszhatóvá válik. Mint a hős, éppen nagylelkűsége folytán. A személyiség kettéválását, a tökéletesség állapotától való eltávolodását, a ráció és az intuíció külön létezését, s az ész egyeduralomra való törekvését a Vak és a Bolond figurája egyetemes érvényűvé teszi. Az emberi lét állapotáról elég pesszimista képet ad a dráma. A hős tragédiájánál — ami legalább katartikus hatású— nagyobb tragédiát sugall a keserűen 18* 307