Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1982. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 16)

I. TANULMÁNYOK A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - Koncsos Ferenc: Humanizmus és szerelem

tartóssá tételének, vagy véglegesítésének legcélravezetőbb és társadalmilag legelfogadottabb módja a házasságkötés. A házasság, bár nem zárhatja ki, de nem is biztosíthatja a szerelem fennmaradását. A házasságban a szerelmen kívül, sok más tényező is ösztönözhet a házassági kapcsolat fenntartására. A szerelem megszűnése után a házasság maradhat tartós, intézményesített viszony, melyben fennmaradhat a testi kapcsolat is, de ebben a stádiumban már nem jelenthet a szó valódi értelmében igazi humánus közösséget. Engels megállapítására gondolunk itt, nevezetesen arra, hogy egy humánus társadalomban a házasságnak szerelmen alapuló kapcsolatnak kell lennie, s csak addig tartható erkölcsösnek, amíg ennek a követelménynek eleget tud tenni. Ma már a közfelfogásban is elfogadott a valláserkölccsel ellentétes álláspont, hogy a szexuális kapcsolat nem csak a házasságban lehet erkölcsös, hanem házasságon kívül is, ha több mint érzéki megkívánás, ha tartós érzelmi alapokon nyugszik, és a kapcsolat minden következményéért való felelősségvállalást is magában foglalja. A szerelem nem intézményesíthetőségének ténye mindinkább természetessé válik az átlagerkölcs színvonalán is. A szerelemben a partner nemcsak mint a másik ember jelenik meg, hanem mint szerelmének tárgya. A másik személye tehát bizonyos vonatkozásban tárggyá (de sohasem eszközzé) válik, amit a szerelmes el akar sajátítani, birtokolni akarja. Ez a birtoklás azonban nem azonos az olyan értelemben vett birtoklással, amelyet az osztálytársadalmakban a házasság intézménye biztosított elsősorban a férfi számára. Nem úgy jelenik meg, mint tárgynak, magántulajdonnak a birtoklása. Ebben az értelemben az egyén a másikban azokat a másikban meglevő emberi tulajdonságokat akarja birtokolni, amelyek saját emberi mivoltának tökéletesedését mozdíthatják elő. Az azonosulás és a birtoklás sem lehet teljes, ezért a szerelem, amíg létezik, mindig magában hordozza a meg nem elégedettség miatt érzett, aktivitásra serkentő tényezőket. A megelégedettség a szerelem megszűnését is jelenti. Kölcsönössége következtében nem képes elviselni bármelyik fél önzését. Az önzés lényege ugyanis abban áll, hogy az egyén nem értékek létrehozására törekszik, hanem az önmaga számára fontos, vagy hasznos lehetőségek megvalósítására, nincs tekintettel a másik terveire, vágyaira stb. Az önzés persze a szerelemben is csak akkor szűnhet meg, amikor magában a társadalomban is elvesztette objektív létalapját. A szerelemhez kapcsolódó birtoklási vágy alakíthatja ki a szerelmesekben a féltékenység érzését, de ez is humánusabb formában jelenik meg mai társadalmunkban. Az eredetileg a házassághoz kapcsolódó negatív érzés a magántulajdonosi szemlélet kifejeződése a párkapcsolatokban. Elsősorban a házassághoz kapcsolódott. A magántulajdonnak tekintett partner csupán dologként jelenik meg a másik számára, ezért az ilyen jellegű féltékenységet a szocialista erkölcs elítéli, mert az egyén méltóságát, szabadságát korlátozza, emberi mivoltát kérdőjelezi meg. Mivel azonban a szerelem sem lehet mentes a kölcsönös birtoklási vágytól, nem tűnt el a féltékenység, de humánusabb formában jelenik meg. A féltékenység a szerelemben a féltés érzéséből fakad. Minden szerelemmel együttjárhat az attól való félelem, hogy a másik olyat tesz, miáltal méltatlanná válik szerelmére, vagy mások megfosztják őt a kívánt ember szerelmétől. Az ilyen féltékenység természetes érzés, és éppen a humánusabb emberi kapcsolatok teszik lehetővé, hogy a szerelmes józanul ellenőrizze a szinte ösztönösen megjelenő érzését. Fétlékenységét erkölcsi érettsége megkülönbözteti mind az állati, mind a tulajdonosi féltékenységtől. Az emberibbé vált társadalomban humanizálódnak 25