Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1982. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 16)

I. TANULMÁNYOK A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - Dr. Hekli József: Alekszej Arbuzov pályakezdő évei

ALEKSZEJ ARBUZOV PÁLYAKEZDŐ ÉVEI DR. HEKLI JÖZSEF I. Alekszej Arbuzov a színház világából került az irodalomba. Sokáig statisztája, színésze, rendezője volt a színpadnak majd szerzőjévé lépett elő, aztán meg sem állt a világhírnévig. Mindmáig fennmaradt róla az a találó mondás, hogy ,,hatszemmel" alkotja darabjait, a színész, a rendező, a néző szemével. Mindenekelőtt a finom érzelmek, a lírai hangulatok mestere, de mint a „színházból jött ember" szereti a merész asszociációkat, a játékos helyzeteket, az érdekes párhuzamokat s a kontrasztokat is. Akkor van igazán elemében, s akkor nyújtja tehetsége legjavát, amikor az emberi boldogulás lehetőségeiről, a valódi, a lelkileg-pszichológiailag is megalapozott boldogságról, a nehéz tusákban kivívott magáratalálásokról ír. A mai szovjet dráma ,,doyen"-je az ún. csehovi szárny egyik reprezentatív képviselője. Arbuzov műveiben a csehovi dramaturgia több jegye is felismerhető. A csehovi mag különféle formákban lehet jelen drámáiban, például úgy, hogy általában homályos és nehezen kivehető a darab fő konfliktusa, hogy nem egyszer hiányoznak a szereplők közti éles ellentétek, hogy a párbeszédek, akárcsak Csehovnál, szaggatottak, mindenki mondja a magáét, mintha a hősök nem egymásra, hanem csak saját magukra figyelnének. Ez nyilvánul meg a monológok és dialógusok lírai hangszerelésében, s abban, ahogy az író felépíti a mű jeleneteit, felvonásait. Arbuzov mestere annak a csehovi módszernek, hogy a felszín alatt megmutassa a mélységeket, a rejtett, „szöveg alatti" áramlásokat, és képes belesűríteni egy teljesen mindennapi, sőt banális beszélgetésbe a hősök legtitkosabb, legféltettebb gondolatait. Kamara jellegű drámáiban mindig a belső, lelki konfliktusokat helyezi előtérbe a külsődleges, látványos összecsapásokkal szemben, ugyanakkor izgalmasan és színvonalasan ábrázolja a mai élet konfliktusos helyzeteit, és nagyszerűen ráérez a modern kor ritmusára és lüktetésére. Arbuzov — miként példaképe is — az esztétikumot, a szépet nem kitalálja, hanem az élet hétköznapi történései közepette is megleli és felmutatja, méghozzá úgy, hogy eközben nem hamisítja meg a mindennapok realitását sem. Sok minden hasonlítja Csehovhoz —, amint a vázlatos felsorolásból is kitűnik — elsősorban azonban lírai hangvétele és konfliktusainak jellege, és az is, hogy Arbuzov is tud hatásos, bravúrosan játszható szerepeket írni. A csehovi dráma továbbélésének kérdéseiről szólva semmi esetre sem szabad abba a hibába esnünk, hogy személyeket adaptálunk egy művészi ten.219